03

Nehéz feladat a bajnok Győr ellen

2021. február 18, csütörtök 17:54 | Utánpótlás

A K&H női kézilabda liga 20. fordulójában a Boglári Akadémia-SZISE a bajnoki címvédő Győri Audi ETO KC csapatát fogadja február 19-én, 18 órától. A két csapat győri találkozóján 43-27-es zöld-fehér siker született, akkor a mieink teljes kerettel tudtak kiállni, pénteken viszont betegség, illetve sérülés miatt biztosan nem léphet pályára Kajdon Blanka és Koronczai Petra. A zárt kapus mérkőzés élőben nézhető youtube-csatornánkon.

Ellenfelünk, a Győri Audi ETO KC a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében márciusban folytatja szereplését, így a sűrű téli időszak után jelenleg csak az NB I-es bajnokságra kell koncentrálnia. Danyi Gábor együttese jelenleg második a két meccsel többet játszó Siófok mögött, de miután mind a 11 mérkőzését megnyerte, a papírforma szerint a legnagyobb esélyes a bajnoki aranyéremre.

A NEKA bázisára épülő Boglári Akadémia-SZISE csapatának fiatal játékosai számára elsősorban fejlődési lehetőséget jelent az élvonalbeli szereplés, a világsztárokkal felálló Győr ellen sem lehet más cél, mint a tanulás és az, hogy minél hosszabb ideig tudják tartani a lépést az ellenféllel. Kajdon Blanka és Koronczai Petra hiányzása miatt komoly szerep hárul a 69 találattal az NB I-es góllövőlista hatodik helyén álló Farkas Johannára, de a többi fiatal is több játéklehetőséghez juthat ebben a helyzetben.

ifj. Kiss Szilárd: A győri mérkőzésünkön 27 gólt tudtunk lőni, ami pozitívum, erre most kevesebb esélyünk van, hiszen tartalékosan állunk fel. Most annak örülnék, ha kevesebb indításgólt kapnánk, mint az első meccsen, vissza kell érnünk a kapunk elé. Forgatni fogom a csapatot és igyekszem mindenkinek lehetőséget adni.

A mérkőzést élőben közvetítjük youtube-csatornánkon ezen a linken:

fotó: NEKA/Tompos Gábor

< vissza