20

NEKA kiválasztónap: várjuk a fiatal tehetségeket

2021. október 06, szerda 20:57 | Utánpótlás

A Nemzeti Kézilabda Akadémia idén október 23-án tart kiválasztónapot a fiúk részére, míg a lányokat október 25-én várják a szakemberek. Évek óta egyre több fiatal vesz részt ezeken az eseményeken, és idén is folyamatosan nő a jelentkezők száma. Hajdu János női szakágvezető szerint a NEKA évek óta élen jár a minőségi utánpótlásképzésben, elég csak a nyári korosztályos válogatott sikereiben főszerepet vállalt játékosainkra vagy Vámos Petra olimpiai szereplésére gondolni. Sótonyi László a férfi szakág vezetője pedig a NEKA NB I-es szereplését tartja fontos vonzerőnek, hiszen több kézilabdázó az akadémiai évek alatt/után vált élvonalbeli játékossá.

A 2007-es, 2008-as, 2009-es születésű fiúkat és lányokat az akadémia elismert szakemberei figyelik majd a kiválasztó napon kézilabdaspecifikus gyakorlatok elvégzése közben, valamint meccsszituációban. A férfi szakág részéről Sótonyi László, Kiss Szilárd, Lehőcz Zoltán, Kopornyik Zsolt, Szobol Zsolt, Perger Zsolt és Vártok Ákos figyeli a gyerekeket.

Természetesen nehéz valakit egy vagy két edzés alapján megítélni, de év közben a gyermekbajnokságokban már feltérképezzük a fiatalokat, és közel 90 százalékukról tudjuk, ki mire képes. A szakemberek a kiválasztónapon mindenkit figyelnek, és közösen döntünk a jelöltekről, persze a képességeken túl számít az is, hány férőhelyünk van, vagy milyen posztokra keresünk embereket. A hetedik osztályosoknál gyakran előfordul, hogy valaki nem felel meg, de mivel ebben a korban rengeteget változnak a gyerekek, ha egy év múlva kedvezően alakul a helyzet, visszavárjuk a jelentkezőket.

Komoly vonzerőt jelenthet, hogy a NEKA férficsapata az akadémistákkal megnyerte az NB I/B-s bajnokságot és kiharcolta az élvonalba való feljutást. Több kézilabdázó éppen ilyen kiválasztónapon vett részt, nyert felvételt és 4-5 év balatonboglári év után most az első osztályban bizonyíthat. A jelenlegi keretbe más akadémiáról is érkezett néhány ember, de az, hogy magyar fiatalok szerepelnek az NB I-ben, hatalmas lehetőség lehet egy fiatal számára és az itteni szakmai munkát dicséri.” – mondta el Sótonyi László férfi szakágvezető.

Galéria

A 2007-es, 2008-as, 2009-es születésű lányokat október 25-én várjuk a kiválasztónapra, ahol Hajdu János, Bohus Bea, Siti Bea, ifj. Kiss Szilárd, dr. Woth Péter, Bartalos Béla, Vártok Ákos és Varga Zsolt foglalkozik majd a gyerekekkel.

„A NEKA női szakágát évek óta minőségi utánpótlásképzés jellemzi, szerencsére ez egyre inkább közismert, hiszen évek óta száznál is többen érkeznek a kiválasztónapra. A 2013-as megalakulás óta számos korosztályos bajnoki címet nyertek csapataink, a tokiói olimpián nagyszerű teljesítményt nyújtó Vámos Petra két éve végzett a NEKA-n, míg a junior és ifjúsági Európa-bajnok magyar válogatottban 10-10 játékosuk remekelt, akik az akadémián dolgozó szövetségi edzők - ifj. Kiss Szilárd, Bohus Bea és dr. Woth Péter - irányításával lettek a kontinens legjobbjai. Tavaly Boglári Akadémia-SZISE néven fiatal játékosaink az NB I-es csapatban szerepeltek, abból a keretből 14-en jelenleg is élvonalbeli klubokban játszanak és az MKSZ által létrehozott Elit programban is folyamatosan 8-10 NEKA-játékos kap helyet.

A Nemzeti Kézilabda Akadémia kiválasztási folyamata háromlépcsős, az első fordulóban általában olyan edzésgyakorlatok szerepelnek, melyek során a játékkészséget, a labdaügyességet, a robbanékonyságot, a gyorsaságot vagy a döntéskészséget figyeljük, majd a második fordulótól már műszeres vizsgálatok segítségével mérjük fel a gyerekeket, és az erőnléti állapotukat is vizsgáljuk. Senkinek nem kell izgulnia, hiszen valamennyi edzőkolléga segítőkészen és jobbító szándékkal viszonyul a jelentkezőkhöz, és a szülők is bátran fordulhatnak hozzánk tanácsért vagy információért” – mondta el Hajdu János, a NEKA női szakágvezetője.

Galéria

A tavalyi kiválasztónapról készült videó.

< vissza