20

Női kardozóink sikeres olimpiában bíznak

2021. május 25, kedd 19:18 | Nemzetközi edzőközpont

Ezen a héten Balatonbogláron, a Nemzeti Kézilabda Akadémián edzőtáborozik a magyar női kardválogatott, amely története során először harcolta ki az olimpiai részvételt. A Gárdos Gábor vezetőedzővel dolgozó fiatal versenyzők motiváltan várják a tokiói játékokat, és kizárva a nagyszabású verseny körülményeit, csak a saját versenyükre akarnak koncentrálni.

A Magyar Vívószövetség elnöksége kijelölte az olimpiai válogatott keretét, ennek értelmében Márton Anna, Pusztai Liza, Katona Renáta (egyéni és csapat) és Battai Sugár (csapat) indulhat Tokióban, míg tartalékként Szűcs Luca vehető számításba.

Gárdos Gábor vezetőedző az olimpiai esélyeket latolgatta.

„A felkészülésünkben ezen a héten rengeteg vívóedzés szerepel, ehhez ideális és nyugodt helyszínt biztosít a NEKA, így elképzelhető, hogy visszatérünk, ahogy a férfi kardozók is. A videozsűritől kezdve a pástokig minden olyan, mintha egy igazi vívóteremben edzenénk. A csapat valóban nagyon fiatal, de a világranglista ötödik helyét Márton Anna, míg a hetediket Pusztai Liza foglalja el, így ez predesztinál minket arra, hogy esetleg komoly eredményeket érjünk el. Korea ellen kezdünk csapatban, és bár ők az esélyesek, eddig négy alkalommal találkoztunk velük, és háromszor legyőztük őket. Ha sikerül nyernünk, már a négy között vagyunk, és kétszer is vívhatunk éremért, ami nagyszerű lenne.”

A huszonhat esztendős Márton Anna a 2016-os riói olimpián már indult, az ő tapasztalatai sokat segíthetnek neki és a csapattársaknak is.

„Egy olimpián nagyon sokat számít a tapasztalat, egyszer már kijutottam, így tudom, hogy ez mivel jár. Igyekszem felkészíteni a lányokat is arra, hogy mire készüljenek, bár Tokióban rendhagyó olimpiát rendeznek. Elsősorban a csapatversenyre koncentrálok, ott szeretnék jól vívni, de bízom abban, hogy egyéniben is kifogok egy jó napot, mert akkor bármi lehetséges. Hozzáteszem, hogy a lehető legerősebb 32-es tábla lesz, és mindenki bizonyítani akar majd, hiszen mostanában nagyon kevés versenyt rendeztek.”

Pusztai Liza eleinte alig akarta elhinni, hogy élete első olimpiájára készülhet – ezzel egy történelmi siker részese is lett –, de most már csak az ötkarikás játékok lebeg a szeme előtt.

„Ifjúsági olimpián indultam már, és sikerült két aranyérmet nyernem, tehát körülbelül tudom, mire számíthatok, tudom, hogy milyen egy olimpiai faluban lakni, vagy hogyan működik a rendszer. Először az egyéni versenyeket rendezik meg, ahol lesz időnk megszokni a körülményeket, majd pár nap múlva csapatban – úgy érzem – meglesz az esélyünk a legjobbak közé jutni, hiszen most remekül összeálltunk.”

Vívóink az olimpiák történetében eddig 37 arany-, 23 ezüst- és 27 bronzérmet nyertek. Ezzel Magyarország legeredményesebb olimpiai sportágának a vívás számít. 

fotók: NEKA/Tompos Gábor

Galéria

< vissza