13

Nyolc NEKA-játékos készülhet a válogatottakkal

2024. szeptember 20, péntek 12:49 | Utánpótlás

A jövő hét a női válogatott összetartásokról szól majd. Összesen nyolc NEKA-s kapott meghívót, illetve hét serdülőjátékosunk vehet részt a balatonboglári kiválasztón. A felnőtt nemzeti együttesben pedig négy egykori akadémistánk öltheti magára a címeres mezt.

A női ifjúsági válogatott összetartását Győrben rendezik szeptember 23-ától 27-ig, a programon akadémistáink közül Bozsodi Eszter és Katona Lujza vesz részt. A juniorok, köztük négy NEKA-ssal – Hornyák Anna, Kriston Kíra, Mihály Hanna és Mózsi Villő – Gyálon gyakorolnak majd együtt vasárnaptól péntekig.

Balatonbogláron, a NEKA Sportcsarnokban rendezik a serdülő válogatott kiválasztóját, hétfőtől péntekig három csoportban, huszonkét-huszonkét ifjú kézilabdázó mutathatja be tudását a szakmai stábnak. Sportolóink közül Elek Hanna Sára, Józsa Petra, Kiss Katinka, Kókai Brigitta, Puszta Petra, Sztojkó Marietta Evelin és Várhidi Sára vesz részt a programon.

A felnőtt női strandkézilabda-válogatott megkezdte felkészülését a 2025-ös Antalyában rendezendő Európa-bajnokságra. Pinizsi Zoltán szövetségi kapitány Szabó Aidát is behívta a keretbe. Az NB I/B-s női együttesünk csapatkapitányát, Győri Viktóriát pedig a szlovák nemzeti csapat összetartására invitálták meg.

Kihirdette 18-as keretét a szeptember végi válogatott hétre és a Románia elleni szeptember 28-i tatabányai mérkőzésre Golovin Vlagyimir, a női nemzeti együttes szövetségi kapitánya. A csapatban négy egykori NEKA-növendék, Albek Anna, Juhász Gréta, Pásztor Noémi és Vámos Petra kapott helyet.

< vissza