29

Pozitív töltetet adhat a győzelem

2021. április 07, szerda 13:07 | Utánpótlás

A Boglári Akadémia-SZISE csapata a szombathelyi vereséget követően bravúros győzelmet aratott a Dunaújváros ellen, ezzel lépéselőnybe került a kieső helyen álló riválisokkal szemben. Ifj. Kiss Szilárd vezetőedző nyilatkozott a két meccs közötti időszakról, a legfontosabb tanulságokról és a sikert eredményező faktorokról.

– Amikor a NEKA bázisára épülő, kizárólag magyar fiatalokból álló Boglári Akadémia-SZISE csapata elindult az NB I-es bajnokságban, mindenki tudta, hogy nehéz szezon vár a játékosokra, és a fejlődésük a legfontosabb. Mennyire volt nehéz mégis a sorozatos vereségek elviselése?

– Úgy gondolom, a szezon előtt a célokat jól tűztük ki, felmértük a saját erőnket, és fontos volt hangsúlyozni, hogy tartsunk ki a bajnokság végéig. Ez nyilván a vereségek miatt nehezebb, hiszen a vereségekből tanulni lehet, de sok erőt meríteni nehéz, a győzelmekből értelemszerűen sokkal könnyebb építkezni. Kíváncsi vagyok, hogyan hat a lányokra a Dunaújváros elleni siker, bízunk benne, hogy pozitív lökést ad. Voltak olyan meccseink, amiket meg lehetett volna és meg kellett volna nyernünk, de nem sikerült több dolog miatt. Elemeztük ezeket a találkozókat, és a legutóbbi fordulóban minden velünk volt, a szerencse, a hitünk, az akaraterő. Ez döntött.

– A DKKA elleni meccsértékelésben úgy fogalmaztál, hogy nehéz héten van túl a csapat. Mit jelent ez pontosan?

– A szombathelyi vereség után a szakmai stáb – dr. Woth Péter, Bartalos Béla és Szücs Martin – tagjaival együtt azt akartuk elhitetni a lányokkal, hogy ők sokkal többre képesek. Az a meccs tulajdonképpen arról szólt, hogy ha nyerni tudtunk volna, akkor az eredeti célunkhoz nagyon közel kerültünk volna, így viszont távolabbra került a bent maradás. Mindenki a maga módján azt próbálta sugallni a gyerekeknek, hogy ne adják fel, mert nem ez a legfontosabb, hanem az, hogy mindig legyen meg a következő cél előttük és próbáljanak eszerint dolgozni a mindennapi edzéseken.

– A felkészülés során látszott-e a csapaton az az elszántság, ami előre jelezte a Dunaújváros elleni sikert?

– Nagyon szerettek volna nyerni a lányok. Ezt éreztük rajtuk, sokkal pezsgőbbek voltak azon a héten. Hozzáteszem, hogy a szombathelyi meccs sem volt rossz, ott egész egyszerűen megint a rutintalanság jött elő. Többször is visszanéztem a mérkőzést, elemeztük a hibáinkat, és fontos volt, hogy képesek voltunk levonni a tanulságokat és gyakorolni tudtuk a legfontosabb változtatnivalókat. Jó minőségű munkát végeztek a játékosok végig, látszott, hogy ők is úgy gondolják, hogy képesek rá. Kicsin múlt, és nagyon várták már, hogy sikerüljön… önmagukkal szemben is. Természetesen a győzelem adott egy plusz töltetet nekünk, felnőtteknek is, a gyerekeket pedig mindenképpen motiválni fogja, hiszen egyre nagyobb hittel kell belemenniük a következő meccsekbe, és ezt az érzést csak a győzelem tudja megadni. Nyertünk egy fontos meccset, nagyon örülünk, de jön a következő feladat, menni kell tovább.

– Jól kezdtük a mérkőzést és tartottuk a lépést a Dunaújvárossal, és akkor is volt tartásunk, amikor négy góllal vezettek. Jött a 7-0-s sorozat és a fordítás. Ez meghatározta a végeredményt?

– Nagyon fontos volt, hogy sokkal harcosabbak voltunk, mint korábban, utoljára talán szeptemberben éreztem ezt a küzdőszellemet a csapaton. Őszinte leszek, azt éreztem, hogy abban a periódusban nagyon jó eredményt értünk el, de ott nem érzékeltem, hogy 7-0-t csináltunk abban a szakaszban, ez engem is meglepett. Az, hogy ilyen fiatalok mínusz háromról plusz négyre megfordítanak egy mérkőzést, az hatalmas dolog, igazából ott kezdtünk el kézilabdázni, és ez talán az egész szezon legjobb néhány perce volt.

– A meccs után mire utaltál azzal, hogy a fiatalok talán már érzik, micsoda különbség van a között, hogy „akarok” és hogy „mindenáron meg akarom csinálni”?

– Minden erről szólt a mérkőzés előtti napokban, azt hangsúlyoztuk, hogy Szombathelyen akaratban még nem voltunk ott teljesen, azt még lehet fokozni. Ez egy lépcső volt, amit megléptünk, talán ahhoz tudnám hasonlítani, hogy mi a különbség egy döntetlen és egy győzelem között. Az utolsó pár bajnokink szoros volt, előtte komoly ellenfelekkel találkoztunk és nem játszottunk kiélezett meccseket. Azokat a szituációkat is meg kell tanulni megnyerni, amikor a végjáték dönti el a végeredményt, és az utolsó percek eseményei a legfontosabbak. Okosan, a korábbi hibákból tanulva kell belemenni ezekbe a szakaszokba, és nem szabad félni attól, hogy ugyanazokat fogod elkövetni.

fotók: NEKA/Tompos Gábor

 

 

Galéria

< vissza