29

Serdülő edzőtábor hét NEKA játékossal

2021. április 13, kedd 17:15 | Utánpótlás

Vasárnap este találkozott és szerdáig készül együtt a magyar fiú serdülő kézilabda-válogatott Gyálon. A 19 fős keretben hét NEKA-játékos szerepel, és ahogy Kopornyik Zsolt szövetségi edző elmondta, igyekeznek minden lehetőséget kihasználni a közös gyakorlásra a nyári nyílt Európa-bajnokság előtt.

A fiú serdülő válogatottba a NEKA játékosai közül Bali Bence, Fekete Árpád, Kathi Sándor, Kovács Tamás, Molnár Robin, Terjék Roland és Viski Szabolcs kapott meghívást Kopornyik Zsolt szövetségi edzőtől, a szakmai stáb tagja Polgár László terapeuta is.

„Egy 19 fős kerettel dolgozunk együtt két és fél napig, ezzel megpróbálunk pótolni valamit a márciusban elmaradt siófoki edzőtábor, illetve ORV torna helyett, de nem egyszerű a helyzetünk. Júliusban Svédországban nyílt Európa-bajnokságot rendeznek, az ott induló ellenfelek közül többen is tudtak mérkőzést játszani, ez hátrány lesz számunkra. Az alapcsapatból sajnos 7-8 hiányzónk van, így új játékosokat is behívtunk a keretbe, akiket meccskörülmények között mostanában amúgy sem tudunk megnézni. Az utánpótlás-bajnokságok leállása miatt ennek a korosztálynak nincs könnyű dolga, hiszen hiányzik a játéklehetőség, így igyekszünk minden lehetőséget megragadni a gyakorlásra” – foglalta össze az edzőtábor jelentőségét Kopornyik Zsolt szövetségi edző.

 

 

< vissza