08

Simics Judit a NEKA szakmai stábjában – hivatalos

2025. április 08, kedd 19:43 | Utánpótlás

Simics Judit személyében évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkező, rutinos utánpótlás-edzővel bővül Akadémiánk szakmai stábja. Az egykori kiváló válogatott játékos a női szakághoz csatlakozik és nyártól a beérkező korosztállyal, a legkisebbekkel dolgozik.

Simics Judit egykor Csurgón kezdte meg pályafutását, majd később – 1992 és 1996 között – a Vasas SC színeiben lett magyar bajnok és ezüstérmes a legrangosabb sorozatban, a BEK-ben. Pályafutását 1996-tól a Dunaferr csapatában folytatta és 2001-ig bezárólag három bajnoki aranyérmet ünnepelhetett. Magasba emelhette 1998-ban az EHF-kupát, amit egy szezonnal később a BEK-győzelem követett. Számos alkalommal ölthette magára a magyar válogatott címeres mezét és tagja volt a 2000-ben olimpiai ezüstérmet és Európa-bajnoki címet szerző csapatnak.

Polgári foglalkozását tekintve pedagógus, 1991-ben a Testnevelési Főiskolán szerzett testnevelő tanári diplomát. Edzői pályafutását Derecskén kezdte, majd Csömörön folytatta, illetve több éven át kézilabdát oktatott Gödöllőn, ahol testnevelő tanárként is dolgozott. Ezt követően került 2013-ban a Ferencvárosi TC utánpótlásába, ahol kilenc éven át edzősödött. Legutóbb az Érd felnőtt csapatának volt a vezetőedzője.

< vissza

Az Ön által kiválasztott cookie-k ezen az oldalon

Tájékoztatjuk, hogy a jelen honlap sütiket használ olyan webes szolgáltatások és alkalmazások nyújtása céljából, melyek cookie-k nélkül nem lennének elérhetőek az Ön számára. Kérjük, nyilatkozzon, hogy weboldalunk milyen cookie-kat használhat az Ön látogatása során. A cookie-k használatáról, használatuk módosításáról az alábbiakban tájékozódhat, illetve részletesebben olvashat az Adatvédelmi nyilatkozat 2.2. pontjában.

Szükséges cookie-k

Elengedhetetlenek és szükségesek a NEKA oldalak optimális működéséhez, segítenek a felhasználónak a zavartalan böngészésben és az oldal különböző funkcióinak használatában.

Bővebben

Elemző cookie-k

Az elemző cookie (statisztika, analitika) segítik a NEKA-t, hogy javíthassa a weboldal teljesítményét.

Bővebben