
2020. január 14, kedd 16:18 | Utánpótlás
.jpg)
Szabó Nina a NEKA csapatának egyik kulcsembere, az NB I/B-s bajnokságban – ahol 11 mérkőzésen 54 gólt szerzett – és az ifjúsági I. osztályban is remek teljesítményt nyújt. Játékosunk természetesen komoly lépésnek tartja az élvonalbeli együttesben való szereplést.
„Nagyon örülök, és óriási lehetőség az, hogy NB I-es csapatban szerepelhetek. Ez egy másik szint, de mindent megteszek, hogy bizonyítsak a mérkőzéseken, emellett a lehető legtöbbet tanuljam Kisvárdán. Ebben a félévben vár még rám egy érettségi is, igyekszem minden területen megfelelni az elvárásoknak” – nyilatkozta Szabó Nina.
A Kisvárda Master Good SE vezetőedzője, Bakó Botond nyáron vette át a csapat irányítását. A szakember elmondása szerint több lehetőséget szán az akadémiáról érkező fiatal kézilabdázónak.
„Az irányító poszton kezdettől nyitott kérdések voltak a klubnál, hiszen az egyik, nyáron érkezett játékosunk komoly sérülése nem jött rendbe, majd kiderült, hogy alapemberünk, Tamara Radojevic anyai örömök elé néz, így mindenképpen lépnünk kellett. Miután felhívták a figyelmemet Szabó Ninára, több mérkőzését megnéztem, és elkezdődtek az egyeztetések a NEKA vezetőivel, edzőivel. Eredetileg is azt terveztük, hogy a következő szezonban még több magyar fiatal játékost építünk a csapatba. Nina érkezése beleillik ebbe a folyamatba, bizonyított a decemberi próbajátékon is, és azt gondolom, a szerepeltetése tökéletesen megoldaná a helyzetünket. Az a célunk, hogy a karrierjét – amit a NEKA-nál remekül megalapoztak – tovább építsük, és megszerezze nálunk az élvonalbeli rutint” – nyilatkozta honlapunknak Bakó Botond.
Szabó Nina edzője, ifj. Kiss Szilárd szerint ez egy komoly lépcsőfok a tehetséges irányító számára, aki képes arra, hogy éljen a lehetőséggel.
„Úgy gondolom, hogy utánpótlásképző központként az egyik fő feladatunk, hogy a játékosok érdekeit szem előtt tartva, mindent megtegyünk a fejlődésükért. Adódott ez a lehetőség, természetesen támogatjuk őt, és bízunk abban, hogy megállja a helyét az élvonalban. Nina erős akaratú, jó mentalitású sportoló, jó szeme van a pályán, sokat fejlődött, és természetesen továbbra is számítunk rá” – mondta el ifj. Kiss Szilárd.
A kölcsönszerződés értelmében Szabó Nina a fontosabb NB I/B-s rangadókon szerepelhet a NEKA csapatában, míg a tabella 10. helyén álló Kisvárdában várhatóan a január 15-i, Ferencváros elleni bajnoki mérkőzésen mutatkozik be.
fotó: Tompos Gábor