
2025. április 17, csütörtök 10:10 | Oktatás, képzés

– A mai nap célja, hogy megtaláljuk az egyensúlyt az egyéni kreativitás a csapatmunka között. Más szóval, hogy mindenki merjen gondolkodni a pályán – mondta köszöntőjében dr. Atlasz Tamás, intézetigazgató, kiemelt ágazati célok megvalósításáért felelős dékáni megbízott.
A szakmai rendezvényen elsőként "Az egyéniség és a karakter szerepe a sikerek elérésében" címmel Akadémiánk női szakágvezetője, Danyi Gábor tartott érdekfeszítő előadást.
A főként a hallgatókat megszólító prezentációban a szakember többek között olyan karakteres játékosok példáján keresztül beszélt az edzők és a kézilabdások kapcsolatáról, mint Görbicz Anita, valamint szót ejtett az egyéni és a csapatdöntésekről is: – Annak is ki kell derülnie, hogy valaki képes-e bizonyos helyzetekben jól dönteni, megfelelő képességei vannak-e erre, vagy sem. A döntésképességek fejleszthető képességek, rengeteg pszichés, mentális tréning, és egyéb lehetőségek létezik erre, de számít az edző pedagógiai hozzáállása, hozzáértése is.
A nyitó előadást követően a PTE Természettudományi Kar és a Nemzeti Kézilabda Akadémia képviselői ünnepélyes keretek között együttműködési szerződést írtak alá, melynek célja az oktatási színvonal további növelése, a hallgatók ismereteinek szélesítése, valamint a szakmai utánpótlás biztosítása.

A dokumentumot Mocsai Tamás, a NEKA ügyvezetője és dr. Trócsányi András dékán látták el kézjegyükkel. Utóbbi az együttműködés kapcsán elmondta: – Az intézet dolgozói, hallgatói tényleg büszkék lehetnek arra, hogy olyan emberek kerültek ki innen a falak közül, akik nemcsak nekünk az alma maternek, hanem a távoli szakmának is sikereket hoztak. Nagyon örülök, amikor az elméletből ki tudunk szakadni a gyakorlatba és tudunk olyan együttműködéseket, megállapodásokat kötni, ami a mi képzéseinket értékesebbé, hasznosabbá, piacképesebbé, röviden jobbá teszi.
– Mindig szükség van a jó munkaerőre, gondolok itt edzőkre és sportszervezőkre egyaránt, így folyamatosan keressük az utánpótlást. A NEKA tizenkét éve működik Balatonbogláron, a szaktudásra pedig hatalmas szükség van – fogalmazott Mocsai Tamás, Akadémiánk ügyvezetője, aki hozzátette – Az egyetem oldaláról pedig érdekesek lehetünk, mint gyakorlati helyszín, ahol a fiatalok beleláthatnak és beletanulhatnak abba, hogy milyen lehetőségeik vannak kiteljesedni edzőként, vagy éppen sportszervezőként. A későbbiekben pedig, ha végeztek, akkor a NEKA egy lehetséges helyszín lehet a számukra.

A rendezvényen az alábbi előadások hangzottak el
– Sugár Tímea, CYEB-Budakalász kapusedző, 101 szeres válogatott: A kapusok komplex egyéni fejlesztésének lehetőségei
– Ifj. Kiss Szilárd, Budai Farkasok, vezetőedző: Az egyéni képzések, képességfejlesztés jelentősége az utánpótlásban
– Dr. Marcznika Zoltán, adjunktus, Testnevelési Egyetem; igazgató, MKSZ Kompetencia Központ, EHF mesteredző: A köredzés szerepe az egyéni fejlesztésben
– Horváth Tibor, DKKA ügyvezető, erőnléti edző: Az erőfejlesztés hatása az egyéni fejlődésre magyarországi és külföldi példán keresztül
– Kilvinger Bálint, ETO University HT Győr, vezetőedző, EHF mesteredző: A fiatal egyéniségek edzése és integrálása a felnőtt mezőnybe