29

Szegedi jobbszélső érkezik

2022. június 21, kedd 10:12 | Utánpótlás

A juniorválogatott jobbszélső, Szilágyi Benjámin érkezik a Pick Szegedtől a HSA NEKA férfi NB I-es csapatába. A tehetséges fiatal két évre kölcsönbe kerül Balatonboglárra, ahol Sótonyi László vezetőedzőt és szinte valamennyi kerettagot személyesen ismeri. A 19 éves kézilabdázó, aki a szegediek saját nevelésű játékosa, első alkalommal szerepel máa klub színeiben, és a folyamatos játékpercek révén komoly fejlődési lehetőségben bízik a következő két évben is.

Szilágyi Benjámin nagyszerű szezont zárt a Pick Szeged NB I/B-s csapatában, ahol 26 mérkőzésen 129 gólt szerzett, de öt mérkőzésen az élvonalban is bemutatkozhatott, és ötször volt eredményes. A fiatal jobbszélső jelenleg a juniorválogatottal készül, így Sótonyi László szövetségi edzővel és a NEKA-s kerettagokkal együtt gyakorolhat, ami kifejezetten előny lehet a bajnokságban is.

„Nagyon várom már az új szezont, hiszen most fogok először egy másik csapatban játszani. A Pick Szegedben kezdtem el a kézilabdázást és végigjártam a lépcsőfokokat, tavaly bemutatkozhattam a felnőtt csapatban az NB I-ben is. További fejlődésem szempontjából most egy fontos állomáshoz érkeztem, nagyon örülök a lehetőségnek.

Új csapatba, de ismerősök közé kerülök a NEKA-ban. Nem lesz nehéz szerintem a beilleszkedés, szinte mindegyik játékost ismerem a junior válogatott összetartásokról vagy a pályáról. Sokat kell még tanulnom és itt meglesz rá a lehetőségem. Fiatal, lendületes, sikerre éhes társasággal nem lesz más célunk, mint a biztos bentmaradás kiharcolása! – nyilatkozta Szilágyi Benjámin.

fotó: pickhandball.hu

< vissza