09

Szezonértékelő: kihozta magából a maximumot a csapat

2025. június 23, hétfő 11:28 | Utánpótlás

Célok tekintetében nem az eredményességen volt a hangsúly, sokkal inkább a fejlődés és a kihívást jelentő mérkőzések kerültek előtérbe, pláne az idény elején.

Férfi U20, – I. osztály, Nyugat

Lehőcz Zoltán (vezetőedző) „A csapat a korábbi esztendőkben szép sikereket ért el az utánpótlás-bajnokságokban, ám mivel a játékosok az idén korosztályt léptek, rendkívül fiatal együttessel vágtunk neki a szezonnak. Ennek megfelelően a szakmai stáb nem tűzött ki elvárásokat a helyezéseket illetően, sokkal inkább arra törekedtünk, hogy szoros, kiélezett meccseken szerepeljenek a kézilabdázóink, ahol minden gólért meg kell küzdeni.

A bajnokság végére a gárda a realitásokhoz képest szinte a maximumot nyújtotta. Az országos négyes döntőről, ahol a nyugati és a keleti első két helyezett csapott össze, ugyan lemaradtunk, de a legtöbb rivális idősebb játékosállománnyal, sőt felnőttbajnokságban, NB I/B-ben is edződő játékosokkal állt ki. Ennek fényében különösen értékes, hogy a csapat a nálunk előrébb végző együttesekkel is szoros összecsapásokat játszott, két döntetlent is elérve ellenük. Az eredmény tehát túlszárnyalta az előzetes várakozásokat, és jól mutatja a keretben rejlő potenciált.

A játékosok fejlődése elsősorban a szoros végjátékok kezelésében, az önálló döntéshozatalban és a tudatosságban mutatkozott meg. Az eddigi sima győzelmek helyett ezúttal gyakran kényszerültek olyan helyzetekbe, ahol valódi tét és nyomás nehezedett rájuk. Emellett kiemelt szerepet kapott az egyéni felelősségvállalás, a professzionális szemléletmód kialakítása, valamint az önálló munka, amely hosszú távon is megalapozhatja a játékosok pályafutását.”

Szabadi Milan Anthony (csapatkapitány) „Nagyon jó szezont tudhatunk a hátunk mögött. Annak ellenére, hogy fiatal a csapat, szép eredményt értünk el. Rengeteget léptünk előre csapatszinten és emberileg is. Két célkitűzés volt, hogy mindenki fejlődjön, és a maximumot tudjuk kihozni a szezonból, s úgy érzem, ez sikerült is. Meglepően gyorsan összeszokott a csapat, s emiatt tudtunk jó eredményt elérni az I. osztályú U20-as kézilabda-bajnokságban. Sok szerencsét szeretnék kívánni azoknak, akik távoznak, és azoknak is, akik a következő szezonban maradnak. Örülök, hogy ennek a csapatnak a tagja lehettem, és szép sok emléket szerezhettünk közösen.”

< vissza