28

Takó Viktória az Alba Fehérvárba igazol

2021. június 05, szombat 20:42 | Utánpótlás

A következő idényben is az NB I-ben szerepel Takó Viktória, aki az Alba Fehérvár csapatában folytatja pályafutását. A 20 éves junior válogatott balszélső öt évet töltött a Nemzeti Kézilabda Akadémián, több bajnoki siker részese volt, ebben a szezonban pedig a Boglári Akadémia-SZISE együttesében játszott, 25 élvonalbeli mérkőzésen 54 gólt szerzett.

„Nagyon örültem, hogy egy ilyen nagy múltú NB I-es csapat megkeresett, amelynek a filozófiája is kozel áll hozzám, hogy többnyire magyar fiatal játékosok játszanak benne. Remélem, tudok segíteni nekik céljaik elérésében és közben én is szeretnék minél többet fejlődni. Rengeteget köszönhetek a NEKA-nak és az edzőimnek ezalatt az 5 év alatt, itt lettem élvonalbeli játékos. Annyi barátot és élményt szereztem, hogy mindig jó szívvel fogok visszagondolni életem ezen időszakára”– mondta el Takó Viktória.

Takó Viktória kissé kacskaringós úton került hozzánk Szigetszentmiklósról az FTC-t, majd Budaörsöt követően. Kezdetekben még átlövő pozícióban játszott, nehezen állt rá a szélső posztra, de hallatlan gyorsaságát itt tudja kamatoztatni. Tehetségét a korosztályos válogatottban is bizonyíthatta, bízunk abban, hogy a Fehérvárnál tovább fejlődhet– nyilatkozta edzője, ifj. Kiss Szilárd.

fotó: NEKA/Tompos Gábor

 

 

< vissza