29

Sok tartalék van még a csapatban

2020. szeptember 14, hétfő 19:31 | Utánpótlás

Nagyszerű formában van Sótonyi László férficsapata, amely az augusztusi NEKA-kupát megnyerte, majd az első NB I/B-s fordulóban a nagy rivális PLER együttesét győzte le remek hajrával. A vezetőedző elmondása szerint a fiúk igazi csapatként küzdöttek, motiváltan dolgoznak, ami jó alap lehet a bajnoki szezonra.

– A tavalyi idény befejezésekor második helyen álló PLER látogatott Balatonboglárra az első NB I/B-s fordulóban. A NEKA kiváló végjátékot produkált és megszerezte a fontos két pontot. Mit jelenthet ez a siker a jövőre nézve?

– Messzemenő következtetéseket még nem lehet, és nem is szeretnék levonni egyetlen mérkőzés után. Az látszott a felkészülés, illetve a mérkőzés során is, hogy a csapat nagyon együtt van, jól dolgozik, sokkal előrébb tartunk, mint tavaly az év ugyanezen szakaszában. Ami még lényeges és bizakodásra ad okot, hogy bár nem játszottunk tökéletes meccset, sok tartalék van még a játékunkban, viszont az egy jó alapot és tartást kell hogy adjon, hogy végig bíztunk a győzelemben és csapatként küzdöttünk – erre számíthatunk a jövőben is. Ha ilyen mentalitással dolgozunk tovább, akkor szépen, lépésről lépésre tudunk előrehaladni – értékelte a PLER elleni győzelmet Sótonyi László vezetőedző, a NEKA férfiszakág-vezetője.

– Már a NEKA-kupán érezhető volt, hogy jól sikerült a felkészülés és a játékosok taktikus, érett játékot mutattak, a csapat kiemelkedett a mezőnyből.

– A tornán az ország férfiakadémiái ellen tudtuk felmérni, hol tartunk pontosan. Azt láttuk, hogy a többiekhez képest előrébb járunk, látványos kézilabdát játszottunk, és jó volt látni, hogy valamennyi játékosunk kezdi megérezni, mi a feladata, hol a helye a rendszerben. Ezen sokat dolgozunk most és a jövőben is. Ma már elvárás, hogy meccs közben a kézilabdázók gyors döntéseket hozzanak, értsék, mit miért csinálnak, és ez nem egyszerű, igyekszünk is mindig forgatni a pályán lévőket.

Bár néhány médium már tényként publikálta, de a NEKA-hoz hivatalos megkeresés még nem érkezett Tóth Péter Veszprémbe igazolásával kapcsolatban. Mit lehet tudni erről az ügyről jelen pillanatban?

– Szóban már megállapodtunk a főbb kérdésekben, és amennyiben lezárulnak a papírmunkák, Tóth Péter a Veszprémi KKFT csapatában folytathatja pályafutását. Játékosunk érett és kész arra, hogy az első osztályban szerepeljen, jó szívvel engedjük el Veszprémbe, ahol a fiatal társaságban sok játéklehetőséget kaphat. Ez az ő fejlődése, valamint a magyar juniorválogatott szempontjából is fontos. Azt is kiemelném, hogy kölcsönbe megy, és a tavaszi időszakban, amikor az NB I-ben már nem lesz akkora leterheltség, akkor visszajátszik az NB I/B-s együttesünkbe. A férfi szakág céljai nem változnak, örülünk, hogy a NEKA egy újabb fiatal tehetséget ad az élvonalba, és igyekszünk akadémistáink között megtalálni, ki pótolhatja jobbszélsőnket.

fotó: NEKA/Tompos Gábor

< vissza