20

Túl a nehezén

2020. május 05, kedd 15:19 | Utánpótlás

Teljesítették az érettségi vizsgákat a NEKA sportolói, akiknek a héten magyar, matematika, történelem és idegen nyelv tantárgyakból kellett számot adniuk tudásukból. Bár még hátra vannak a szakmai tárgyak, illetve a felvételihez szükséges megmérettetések, a diákok többsége úgy nyilatkozott, hogy jól sikerültek a feladatok, és nehezebbre számítottak.

A tizenhárom NEKA-növendék otthon készült és tanult, de természetesen rengeteg segítséget kaptak a pedagógusoktól és az akadémián dolgozó szakemberektől is.

Magera Noémi,aki a fonyódi Mátyás Király Gimnázium tanulója, összességében pozitívan értékelte a hetet: „Szerencsére nem találtam nehéznek a feladatokat, sőt, ennél nehezebbet vártam. Előttem áll még az emelt szintű testnevelés szóbeli vizsga Kaposváron, ami furcsa lesz, hiszen ennek a tárgynak a gyakorlati része hangsúlyos, most pedig az elméletre lesznek kíváncsiak.”

„Mindenki azt mondja, az idei évben a középszintű vizsgák viszonylag könnyebbek voltak az átlagnál, az emeltek pedig nehezebbek. Én történelemből tettem emelt érettségit a kaposvári központban, szerintem is nehezebb volt, mint az eddigi évek feladatsorai, amiken gyakoroltam. Az internetre már felkerültek a megoldókulcsok, igyekeztem reálisan kijavítani a feladatokat, és úgy számoltam, mindenből meglesz az a százalék, amit el akartam érni. Az utolsó vizsgám még hátra van, azt hittanból fogom tenni az otthoni iskolámban, ahol eddig vendégtanuló voltam. Remélem az is jól fog sikerülni, és ha azon túl leszek, végre csak az edzésekre és a pihenésre koncentrálhatok”– foglalta össze tapasztalatait Vajer Blanka.

A balatonboglári Mathiász János Gimnázium, Szakgimnázium és Szakközépiskola diákjai sem lélegezhetnek még fel teljesen, hiszen a szakmai tárgyak érettségijét jövő héten tartják.

„Elégedett vagyok, mert a helyzethez képest szerintem nem sikerültek rosszul a vizsgák, az elvárásaim felett teljesítettem, még ha a törit és az angolt elég neccesnek is érzem. Mindenre fel vagyok készülve, szóval meglepetés nem fog érni, bármi is lesz az eredmény. Csütörtökig még folytatom a felkészülést, de a nehezén már túl vagyunk”– értékelt Kepess János.

„Én is körülbelül ilyesmire számítottam, a történelemtől féltem a legjobban, remélem, jó lett, ahogy a többi vizsgám is. Köszönjük tanárainknak a felkészítést, minden érettségiző társamnak jó hétvégét kívánok!” – küldött üzenetet Szabó Nina.

Takó Viktóriais – Nagy Tibor társaságában – jókedvűen lépett ki pénteken az iskolából:„Igyekeztem mindenből kihozni a legjobbat, meglátjuk majd, hogy sikerültek. Örülök, hogy ezen a héten túl vagyunk, most már nyugodtabban készülök a csütörtöki gimnasztika, anatómia, edzéselmélet tantárgyakból álló szakmai vizsgákra.” 

Bízunk abban, hogy a 13 NEKA-tanuló, Bánhidi Barbara, Hibácska Blanka, Magera Noémi, Szabó Nina, Szöllősi Flóra, Takó Viktória, Vajer Blanka, Bognár Nándor, Dely Márton, Kecskés Dániel, Kepess János, Nagy Tibor és Papp Bertalan is sikeres érettségi vizsgát tett.

 

 

Galéria

< vissza