29

Új érkezők a HSA NEKA férfi NB I-es csapatánál

2022. június 16, csütörtök 14:43 | Utánpótlás

A K&H férfi kézilabda liga 2022/2023-as szezonjában HSA NEKA néven szerepel férfi csapatunk, amelynek keretében több változás várható még a nyár folyamán. Sikerült megállapodni a 23 éves kapussal, Deményi Xavérral, aki kétéves szerződést írt alá, míg a 19 esztendős beállós, Karai Miklós egy évre kölcsönbe érkezik hozzánk a Ferencvárostól. Mindkét játékos a Kecskemét együttesében szerepelt az elmúlt idényben, és a korosztályos válogatottakban már dolgoztak együtt Sótonyi László vezetőedzővel.

Deményi Xavér szerződése lejárt a Ferencvárosnál, így ősztől a HSA NEKA színeiben folytatja pályafutását.

„Igazából nagy reményekkel és még nagyobb ambíciókkal tekintek az elkövetkező időszakra.  Szeretnék minél többet fejlődni, amihez minden lehetőség adott a NEKA-nál.  Sokszor jártam már az akadémián, mivel az utánpótlás-válogatott edzőtáborok rendszeresen Balatonbogláron voltak. Sótonyi László vezetőedzővel a B-válogatottnál dolgoztam már együtt, míg a játékosok nagy részét a pályáról ismerem, hisz az évek során sokszor találkoztunk”.

Jelenleg is a junior válogatottal készül Karai Miklós, aki a nyári Európa-bajnokság után csatlakozik a kerethez és kezdi el a felkészülést Balatonbogláron.

„Nagyon várom már a munkát a NEKA-n, hiszen úgy gondolom, hogy fiatalként itt lehet a legtöbbet fejlődni és a legtöbb játékidőt a pályán tölteni. Szoktam követni a NEKA meccseit és jó pár játékossal játszom együtt a juniorválogatottban így elég jól ismerem őket, illetve a szakmai stábból is dolgoztam/ dolgozom együtt edzőkkel.  Jövő ilyenkor természetesen a bentmaradásnak örülnék”

A férfi vonalon nagyszerű az akadémiák közötti együttműködés, a játékosok fejlődése és megfelelő játéklehetőséghez jutása érdekében sikeresek az egyeztetések és az átigazolások.

fotó: kecskemetikezi.hu

< vissza