
2021. július 21, szerda 14:50 | Felmérések

- A Veszprémi KKFT már tavaly is részt vett egy állapotfelmérésen a NEKA-n.
Szalay Bernadett: „A csapat múlt évben került fel az NB I-be és a fiatalok nagyszerű teljesítményt nyújtottak. Eljöttek hozzánk akkor is, illetve idén is. Egy ilyen mérés segítségével megtudhatják, hogy milyen állapotban vannak, hol tartanak, mennyit fejlődtek tavalyhoz képest és hogy mit kell fejleszteniük annak érdekében, hogy még eredményesebbek legyenek.”
- Milyen feladatokat, teszteket végeztek a játékosok?
Szalay Bernadett: „Talpnyomás- és lövőerőmérést végeztünk, valamint a felső végtag terhelés eloszlását, de a törzsizmaikat és a hajlítóizmaik erősségét is megmértük. A fiúknak ezen kívül még egy vertikális felugrásteszten és egy húzás-tolásmérésen is részt kellett venniük.”
- Mik az eredmények?
Szalay Bernadett: „A csapat játékosai nagyon sokat fejlődtek. Abszolút pozitívak az idei mérés eredményei, még jobbak, mint tavaly.”
Ezt az állítást Tombor Csaba, a csapat vezetőedzője is megerősítette, aki szintén nagyon fontosnak tartja az állapotfelmérést.
Tombor Csaba: „Ahogy eddig látjuk, nagymértékű a javulás a csapatnál. Azért jöttünk a NEKA-ra, mert itt megfelelőek a körülmények, a szakemberek és a lehetőségek a felmérések elvégzésére. Bízunk az itt megkapott eredményekben, elemzésekben, ezek alapján dolgozunk majd egész évben. A kézilabda egy nagyon komoly és komplex sportág, így elképesztően fontos számunkra, hogy a fiúk izomzatát megvizsgálják, hiszen ezeknek kiváló állapotban kell lenniük annak érdekében, hogy sikeresen tudjanak teljesíteni a későbbiekben.”




