18

Újabb pontokért küzd a NEKA

2021. november 18, csütörtök 21:46 | Utánpótlás

November 19-én, pénteken 18 órától NEKA-Komló párharcot rendeznek a K&H férfi kézilabda ligában. Ha a tabellán elfoglalt pozíciókat nézzük, a hetedik helyezett bogláriak a 10. helyezettet fogadják, és bár a két csapat augusztusi edzőmérkőzésén is Sótonyi László együttese nyert 30-29-re, a rutinosabb játékosokból álló vendégek ellen nagyon nehéz dolga lesz a hazai pályán eddig hibátlan NEKA-nak.

Augusztusban már rendeztek NEKA-Komló összecsapást, de az egygólos győzelemnek nem lehetett igazán örülni, hiszen Bajus Brunó, a bogláriak játékosa rendkívül súlyos térdsérülést szenvedett és búcsút inthetett az egész szezonnak. Szélsőnket azóta megműtötték, a pénteki bajnokin talán a nézőtérről biztathatja társait.

Izgalmas, futós mérkőzés várható, ahogy a komlóiak nyilatkozataiból kiderül, Kilvinger Bálint együttese komolyan veszi a NEKA-t és készül a csapatból, hiszen nyilván nem akar úgy járni, mint az Eger, a Dabas, a Tatabánya vagy a Csurgó.

A NEKA legutóbb négygólos vereséget szenvedett a Fradi otthonában, ám különösen a második félidőben nyújtott teljesítmény miatt emelt fővel térhettek haza a bogári fiatalok és több pozitívum is volt, amire építhetnek a fiúk.

< vissza