04

Utánpótlás-hétfő: Velky Péter elégedetten értékelt – 48. hét

2025. december 01, hétfő 19:12 | Akadémia

Leány U18-as csapatunk a 8. fordulóban, idegenben, míg U16-os együttesünk hazai pályán aratott magabiztos győzelmet. Bognár Róbert U20-as gárdája viszont idegenben hagyott egy pontot. Fiú vonalon ezúttal pihentek a csapatok, kivétel az NB II-es bajnokságban szereplő U21, mely a szünet után fordított a listavezető otthonában, majd mégis nagyarányú vereséget szenvedett.

Női szakág – bajnoki mérkőzések

Leány U20, I. osztály Nyugat – 8. forduló
Dunaújvárosi KKA – NEKA 24:24 (12:12)

Helyszín: Dunaújváros, Városi Sportcsarnok; Vezette: Szászfai Cs és Tasnádi L.
NEKA: Paluska P., Krasznay D. (kapusok), – Simon M., Jelena F. 8, Molnár R. 1, Nagy F. 4., Gerencsér L., Boros K. 2, Jobbágy N., Nényei L., Nagy-Hajdú F. 5 (1), Nyárai V. 2, Bali B., Kollár K. 2. Vezetőedző: Bognár Róbert.
Hétméteres: 2/1, ill. 1/1.
Kiállítás: 8, ill. 2 perc.

Bognár Róbert: – Továbbra is sok problémával küzdünk. Harcoltunk, küzdöttünk, de mindezt rengeteg hibával tettük. A végén a kezünkben volt a mérkőzés, mégis úgy érzem, hogy a döntetlen igazságosabb eredmény.

Jelena Fanni: – A mérkőzés elejét jól kezdtük, bár sok eladott labdánk és elkapkodott lövésünk volt. Ezeket azonban a védekezésünkkel sikerült kompenzálni, így kisebb előnyt tudtunk kialakítani. A második félidőre sajnos az öltözőben maradtunk, ezért a találkozó végig fej fej mellett haladt.

Leány U18, I. osztály Nyugat – 8. forduló
Dunaújvárosi KKA – NEKA 18:37 (10:20)

Helyszín: Dunaújváros, Városi Sportcsarnok; Vezette: Szászfai Cs és Tasnádi L.
NEKA: Gulyás A., Várszegi K. (kapusok), – De Paula Y. 1, Kiss K. 4, Bako G. 4 (1), Lisztmajer K. 1, Puszta P. 4, Kovács L. 3, Tóth F. 6, Kalász N. 3, Szeverényi G., Czibere V. 1, Sztojkó E. 2, Király K. 5 (2), Kókai B. 3, Füzesi A. Vezetőedző: Velky Péter.
Hétméteres: 2/1, ill. 5/3.
Kiállítás: 8, ill. 4 perc.

Velky Péter: – Sikerült a múltkori mérkőzésünkhöz hasonló teljesítményt nyújtanunk. A csapat hozzáállásával maximálisan elégedett voltam, mindenki hozzátette a magáét. Feszes védekezés, remek kapusteljesítmény és gyors, jó megoldásokkal tarkított támadójáték jellemezte a csapatot.

Tóth Féda: – Az első perctől kezdve uraltuk a mérkőzést, támadásban és védekezésben egyaránt. A kiváló kapusteljesítménynek köszönhetően sok könnyű gólt tudtunk szerezni. A második félidőben ugyan kissé elfáradtunk, de sikerült megtartani a két pontot. Nagyon örülök a győzelemnek, és gratulálok a csapatnak!

Leány U16, I. osztály Nyugat - 8. forduló
NEKA – Alba Fehérvár KC 28:22 (13:12)

Helyszín: Balatonboglár, NEKA Sportcsarnok; Vezette: Andorka M., és Andorka S.
NEKA: Kálmán H., Trsztyinszki M., Pálfi R. (kapusok), – Kovács R. 6, Lisztmajer K. 1, Györe M., Bíró R. 3, Szabó P. 4 (1), Ambrus P. 1, Szögi L. 2, Bogdán D., Szalai G. 2, Haraki H. 4 (3), Heinemann A., Józsa P. 3, Vajda V. 2. Vezetőedző: Simics Judit.
Hétméteres: 6/4, ill. 5/4.
Kiállítás: 12, ill. 2 perc.

Simics Judit: – A mérkőzést nagyon rossz ritmusban kezdtük, ami rányomta a bélyegét a teljesítményünkre. Túl sok volt a kapkodás, a bizonytalanság, és rengeteg helyzetet hagytunk ki. A nyitott védekezésre való átállással azonban sikerült felpörgetnünk a játékunkat, és ezzel a magunk javára fordítani a találkozót. Többen is tudásuk alatt játszottak ma, de szerencsére így is meg tudtuk szerezni a győzelmet. A sikert mindig meg kell becsülni – még akkor is, ha gyengébb teljesítménnyel érjük el. Gratulálok a csapatomnak!

Bíró Réka: – A mérkőzést sajnos pontatlanul és figyelmetlenül kezdtük, amit az ellenfél azonnal kihasznált. A második félidőre azonban rendeztük a sorokat: összeállt a védekezésünk, és támadásban is sokkal pontosabban játszottunk. Büszke vagyok a csapatra, mert a végsőkig kitartottunk, és egy pillanatra sem adtuk fel. Szép volt, lányok! Hajrá NEKA!

Férfi szakág – bajnoki mérkőzések

Férfi NB II., E-csoport – 8. forduló
Kalocsai KC–NEKA U21 33:23 (14:12)
Helyszín: Kalocsa, Városi Sportcsarnok, Vezette: Grézló J., és Miklós D.
NEKA U21:Konyicsák, Gulyás (kapusok) – Horváth G., Renner, Baráth, Kulcsár-Szárisz 1, Héjjas 3, Peller 5, Kovács B. 1, Házi 2, Bánkuti 2, Boldog 1, Szarvas 2 (1), Nagy E. 6, Vilovski. Vezetőedző: Lehőcz Zoltán.
Hétméteres:2/1, ill. 1/0.
Kiállítás:4, ill. 8 perc.

Lehőcz Zoltán:– Alapelvünk, hogy mindenkit úgy próbálunk versenyeztetni, ahogy az az egyénnek a legjobb, ennek pedig időnként az eredményesség terén meg kell fizetni az árát, ez történt ma is. Ennek ellenére büszke vagyok a fiúkra, hiszen 40 percen át ki-ki meccset játszott a mezőny legerősebb csapata ellen, úgy, hogy a csapat nagy része még az U18-ban, vagy az U16-ban is játszhatna.

Peller Bence:– Én úgy gondolom, hogy a meccs nagy részében tudtuk hozni a megbeszélteket. A vereség ellenére elégedettek lehetünk a nyújtott játékkal.

< vissza