02

Vártok Tamara Budaörsön folytatja

2022. március 24, csütörtök 11:52 | Utánpótlás

A NEKA végzős növendéke, Vártok Tamara a következő szezontól az NB I-es Budaörs csapatában folytatja pályafutását. A 2004-es születésű jobbszélső, aki ősszel már kölcsönben pályára lépett, sőt gólt is szerzett az élvonalbeli együttesben, 1 plusz 1 éves szerződést írt alá új klubjával. A jelenleg az NB I/B-ben és az ifjúsági bajnokságban szereplő, ifjúsági válogatott játékosunk így ősztől együtt játszhat testvérével, a kapus Vártok Ramónával.

Vártok Tamara 2018-ban érkezett a Nemzeti Kézilabda Akadémiára, érettségi előtt álló növendékünk idén végez a NEKA-n. Pályafutását ősztől a Budaörs színeiben folytatja, ott, ahol nővére évek óta kulcsembernek számít. Jobbszélsőnk ősszel már belekóstolt az első osztályú mérkőzések hangulatába, hiszen kölcsönjátékosként a Vasas és a Győr elleni találkozókon is szerepet kapott, utóbbi meccsen két gólt is lőtt. Tamara a NEKA színeiben ebben az idényben 25 mérkőzésen 75 találatig jutott az NB I/B-s, illetve az ifjúsági bajnokságban.  

A család és a név kötelez, nehezen kerülhettem el a sorsomat! Viccelek, senki sem kényszerített, hogy a sportot és a kézilabdát válasszam, magam vállalkoztam hat évesen a feladatra. Nagyatádról indultam, ahol édesanyám volt a nevelőedzőm, majd Kozármislenyen és a Nemzeti Kézilabda Akadémián át vezetett idáig az utam. Idén vagyok végzős az akadémián, kézilabdázni maradhattam volna jövőre is, ugyanakkor szeretném folytatni a tanulmányaimat és négy év után a környezetváltás is indokolt már. Ősszel nagyon hálás voltam az NB I-es edzés- és játéklehetőségért, az első élvonalbeli gólomat itt a sportcsarnokban az ETO ellen szerezhettem. A döntésemnél természetesen az sem volt utolsó szempont, hogy a nővérem itt van Budaörsön a kapuban. A termetem ellenére kellően agresszív és akaratos vagyok a pályán, nem szokásom feladni a küzdelmet. Legjobb tudásom szerint segíteni szeretném a csapatot, megmutatni magamat, minél többet tanulni, tapasztalni és fejlődni az előttünk álló időszakban.” – nyilatkozta Vártok Tamara a klub honlapján.

fotó: budaorshandball.hu

< vissza