
2022. augusztus 14, vasárnap 19:52 | Utánpótlás

Juhász Kata: Nagyon sokat készültünk erre a világbajnokságra, az érzések kavarognak még bennem, hiszen bronzérmesek – a világ harmadik legjobb kézilabdacsapata – lettünk, viszont az aranyért mentünk. Sikeresnek ítélem meg ezt a vb-t, örülök, hogy éremmel tudtunk zárni.
Úgy gondolom, a válogatott egyik nagy erőssége volt, hogy ha kellett, még a mérkőzés utolsó szakaszában is rá tudtunk tenni egy lapáttal, erővel, lelkesedéssel, koncentrációval és így tudtuk nyerni lépésről lépésre a mérkőzéseinket. A védekezésünk végig stabil, kemény és hatékony volt. Támadásainkba és a ziccerek befejezésébe már több hiba csúszott, döntően a vax nélküli labda okán. Könnyebb, pattogósabb, kiszámíthatatlanabb és nehezebben kezelhető volt, mutatja is az a rengeteg kapufa, amit dobtunk.
Sokat tanultam és tapasztaltam a világbajnokság alatt, több kézilabdakultúrával megismerkedtem, különböző kontinensekről. Ez hasznos lehet számomra a jövőben és az NB I-es meccsek függvényében is. Átéltük, hogy van ereje ennek a csapatnak, volt tartásunk, egymásért is küzdöttünk, ami összekovácsolt bennünket, ami egyfajta mentális előnyt jelenthet majd a NEKA NBI-es meccsek küzdelmei során.
A VB bronzérem is egy közös siker edzőkkel, stábtagokkal és persze a lányokkal. Élmény volt számomra ez a világbajnokság, Nagyon élveztem az egész esemény légkörét, rengeteg, élménnyel gazdagodtam a torna során és büszke vagyok, hogy egy ilyen csapat tagja lehetek.
Kovalcsik Bianka: Természetesen az életem legnagyobb sikere az Eb megnyerése után ez a világbajnoki bronzérem. A wax nélküli labdával először nagyon fura volt játszani, de próbáltunk alkalmazkodni hozzá. Szerintem viszonylag jól sikerült is, bár a technikai elemeknél sokkal jobban kellett koncentrálnunk. Megismerkedtünk több ország játékstílusával és próbáltuk felvenni a versenyt velük. Mindenképpen kamatoztatni fogjuk NB I-ben is az itt megszerzett tapasztalatainkat. Nagyon büszke vagyok a csapatra, amiért ekkorát küzdöttünk és végig helyén volt a szívünk ilyen téthelyzetekben is.
Szabó Anna: Egy világbajnokság mindig, minden szempontból megterhelő az egész csapatnak és a stábnak is. Harmadik helyezettnek lenni egy világbajnokságon nagyon szép eredmény főleg úgy, hogy minden meccsünk szoros végjátékot hozott. A waxmentes labda mindenkinek új dolog volt, de a végére mindenkinek sikerült hozzá szokni. Büszke vagyok az eredményre, amit csapatként elértünk, sokat tanulhattunk a világbajnokság meccseiből és várom az NB1-és szezon kezdetét. Mivel a csapat nagy része nyáron is együtt játszott, bizakodó vagyok a jövőre nézve.

Varga Emília: Nagyon kemény világbajnokságon vagyunk túl, mind a csapat mind a stáb hatalmas munkát végzett a nyár alatt. Büszkék lehetünk az elért bronzérmünkre, hiszen ténylegesen a világ minden tájáról találkoztunk csapatokkal. Különleges szituációban találtuk magunkat hiszen ezen a világeseményen waxmentes labdával kellett játszanunk. Kisebb- nagyobb nehézségeink támadtak vele, azonban összeségében hozzá tudtunk szokni a nyár végére. Nagyon büszke vagyok a lányokra! Megmutattuk hogy a végsőkig tudunk küzdeni egymásért! A jövőre tekintve csak is profitálni tudunk a mérkőzésekből, főleg a szoros végjátékúakból. Mivel a NEKA-ból többen is szerepet kaptunk ezen a világbajnokságon, úgy gondolom, az idei NBI-es szezonra ez mindenképp pozitív hatással lesz.
Molnár Dorottya: Hatalmas élmény volt részt venni életem első világbajnokságán. A válogatott felkészülés első meglepetése a helyszín és időpont módosítása volt, majd másodikként érkezett az új labda. Meglepő módon a csapat nagy része hamar megszokta az új labdát, bár a technikás csuklómozdulatok kivitelezhetetlenek voltak, ezért szinte újra kellett tanulni máshogyan lőni, más izmokat használni a sikeres lövéshez. Ez még nehezebb volt éles helyzetben, mert a meccseken még inkább vizesedett a tenyerünk. A szkopjei helyszínen semmiben nem szenvedtünk hiányt, sőt, előny volt néhány nem európai csapattal szemben, hogy több szülő szurkolt nekünk. Egy nehezebb csoportból érkeztünk szerintem, de -még ha nem is óriási fölénnyel - de sikerült minden csapatot legyőznünk. A Dél-Korea elleni meccs egy nagyon érdekes volt, mert még nem találkoztunk ezzel a játékstílussal. Nagyon nehéz volt ezt a gyors kézilabdát lekövetni, mert az európai csapatok nem ezt játszák. Viszont rengeteget tanulhattunk belőle, hiszen felnőtt korunkban valószínűleg találkozni fogunk ilyen csapatokkal. Az egygólos vereség abban a pillanatban kicsit összetört minket, de látva az aranymeccset, örülünk és büszkék is lehetünk, hogy csak egy góllal kaptunk ki. A bronzmeccs ámokfutás volt, nehezebb, mint gondoltuk. De nagyon jó érzés volt látni, hogy bármilyen helyzetből képes a csapat felállni, a végsőkig küzdeni egymásért. Ez egy fontos üzenete volt a döntőnek, hogy együtt bármire képesek lehetünk.
A NEKA-s játékosok 3-4 éve ismerik egymást, olykor egy-egy mozdulatból tudjuk, mit szeretne a másik. És mi most újra megtapasztalhattuk kint, hogy együtt erősek vagyunk. Az NB I óriási kihívás lesz, de ezért dolgoztunk az elmúlt évek során. Most megint fejlődhetünk egy lépcsőfokot, melynek bemelegítő lépcsője volt a világbajnokság Korea elleni mérkőzése is. Hiszen ennél csak nehezebb meccsek várnak ránk, de együtt menetelünk tovább.

Szabó Lili: Visszagondolva erre a vb-re, nagyon örülök, hogy ezt a helyezést értük el annak ellenére, hogy kihívást jelentett az új labda kezelése és a szokatlanul meleg hőmérséklet a csarnokban. A sorozatterhelés a kiegyenlített mérkőzések és a játéklehetőség, amit kaptam, remélem az előnyömre válik az NB I-ben. A változatos mérkőzések és a sokoldalúan játszó ellenfeleink által sok játék tapasztalattal bővülhettem.
Zaj Klára: Úgy gondolom, hogy egy világbajnokságon részt venni hatalmas élmény, viszont helyezest elérni: akár egy álom. Hatalmas élmény volt mindenki számára. Mindezek mellett mi voltunk azok, akik az új waxmentes labdával játszottunk, így ez plusz nehézséget adott az egész csapatnak. Nagyon nehezen tudtuk megszokni és ha nem ez a labda van, talán mi mondhatjuk magunkat világbajnokoknak. De ennek ellenére is hatalmas küzdéssel megcsináltuk és dobogósok lettünk, amire nagyon büszkék vagyunk! Az NB I szempontjából az, hogy ilyen tétmeccseken ilyen hangulatban higgadtak tudtunk maradni és jobban teljesíteni a végjátékban, az, hogy ilyen sokan képviselhettük az akadémiát egy nagyon jó dolog, főleg, hogy sokszor együtt tudtunk játszani, ez segítséget tud majd nyújtani az NB I- ben.
Gém Léna: Ezen a világbajnokságon erős mezőny volt és különböző stílusú ellenfelekkel játszhattunk, ami megnehezítette a dolgunkat, de ennek ellenére azt gondolom, hogy a bronzérem is nagy siker. A labdát nehéz volt megszoknunk, nem tudtunk vele annyi technikás dolgot megcsinálni, de én személy szerint rosszabbra számítottam. Ezeknek a tétmeccseknek sok előnye lesz az NB I szempontjából, ugyanis megtanultuk kezelni az ilyen helyzeteket és fejben fel tudjuk magunkat rá készíteni.
Csíkos Luca: Hatalmas megtiszteltetés, hogy a világ harmadik legjobb csapatának tagja lehetek. Sokat készültünk és rengeteg tapasztalatot szereztünk nem csak a vb, hanem a felkészülés időszaka alatt is. Az NB I-hez is jó kiinduló pont, hogy a csapatunk nagy része tagja volt a válogatottnak, így hamarabb és többet készülhettünk együtt. Véleményem szerint a wax nélküli labda volt a világbajnokság legnagyobb hátulütője. Nehezebben tudtuk a technikai részeket pontosan megvalósítani, elég befolyásoló tényező volt sok minden szempontjából.
fotók: IHF/Kovács Anikó