
2022. július 24, vasárnap 21:01 | Utánpótlás

Motiváltan várja a következő szezont Ferenczy Diána, aki sokat tanult a Ferencvárosban, de elmondása szerint szeretne több lehetőséget kapni és a maximumot kihozni magából az új fiatal keretben. A balkezes játékos a 2021/2022-es idényben tíz mérkőzésen szerepelt az FTC élvonalban szereplő keretében, de a női NB I/B-s, illetve az ifjúsági bajnokságban is.
„Nem könnyű magam mögött hagyni ennyi Fradiban töltött évet, sok minden és sok mindenki fog hiányozni, de kíváncsian várom a következő szezont a NEKA-ban. A balatonboglári akadémián sokszor jártam már a válogatottal és szerintem a beilleszkedéssel sem lesz probléma, hiszen a lányok nagy részét ismerem, van, akit csak ellenfélként, de van, akivel korábbat játszottam is együtt.
Nagyon sok minden tanultam az elmúlt egy évben a Fradiban, de úgy érzem most nagyobb szükségem van a játékpercekre, amit szeretnék is kihasználni és így minél többet fejlődni. Minden feltétel adott lesz ahhoz, hogy a legjobbat hozzam ki magamból, azon leszek, hogy stabil teljesítménnyel hasznos tagja legyek a csapatnak” – nyilatkozta Ferenczy Diána.
fotó: NEKA/Tompos Gábor