
2024. július 15, hétfő 17:20 | Utánpótlás

Grebenár Réka, Kriston Kíra, Mihály Hanna, Seres Liza
A játékosok hétfőn találkoztak, s Bohus Beáta szövetségi edző vezetésével péntekig készülnek együtt Balatonbogláron az előttük álló nagy feladatra. Az edzőtábor azonban itt még nem ér véget, hiszen a korosztályos nemzeti együttesünk július 21-én Győrbe utazik, ahol 27-éig több edzés és két előkészületi meccs is szerepel a programban, mindkétszer Németországgal csapnak össze a mieink.
A felkészülés finisének – július harmincadikától egészen augusztus ötödikéig – Lakitelek ad majd otthont, nyolcadikán aztán a világbajnokság helyszíne, azaz Kína felé veszi az irányt a magyar női ifjúsági kézilabda-válogatott.
A tizenkilences keretben Grebenár Réka, Kriston Kíra, Mihály Hanna, valamint Seres Liza képviseli a NEKA-t, de Fazekas Virág, Keceli-Mészáros Renáta és Pálmai Liza is – az előző szezonban még ؘ– az akadémistánk volt.