29

Zsúfolt program, izgalmas témák az IHF szemináriumán

2020. március 07, szombat 19:54 | Nemzetközi edzőközpont

Látványos edzésbemutatók és érdekes előadások követték egymást a Nemzetközi Kézilabda Szövetség által szervezett szeminárium szombati napján is. A gyakorlati feladatokat a NEKA Lurkóprogramban részt vevő balatonboglári kisiskolások és az akadémia fiú- és leánynövendékei segítségével szemléltették a nemzetközi szakemberek és a női szakág edzői, míg az IHF edzői számára prof. dr. h. c. Mocsai Lajos tartott előadást.

A rangos IHF-rendezvényen szombaton már reggel elkezdődött a munka, ami ezúttal is három csoportban zajlott. Az iskolai kézilabda-oktatással foglalkozó bizottság tagjai a NEKA Sportcsarnokban tekintették meg az edzésbemutatót, amelyhez a csapatok a balatonboglári „lurkós” gyerekekből álltak össze. Eközben a másik sportpályán a játékvezető-képzéssel kapcsolatos foglalkozást nézhették meg a résztvevők, ehhez több magyar játékvezető páros nyújtott segítséget.

A konferenciateremben prof. dr. h. c. Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem rektora, a NEKA sporttudományos és szakmai főigazgatója tartott prezentációt„Hogyan neveljünk tehetséget” címmel, melyben az utánpótlásképzés számos szegmenséről beszélt, és a Nemzeti Kézilabda Akadémián folyó, egymásra épülő minőségi képzést és a kiváló szakembereket említette példaként.

A délutáni programban került sor a kézilabdázók egyéni képzését bemutató edzésekre, ahol a nemzetközi szakemberek által kért feladatokat a NEKA fiú- és leányjátékosai demonstrálták. A női szakág edzői – Hajdu János, Bohus Beáta, Siti Beáta és dr. Woth Péter – igazán újszerű oktatási módot szemléltettek, amelynek során a technikai eszközpark mindennapos és a képzésbe beépíthető megoldásait mutatták be a gyakorlatban.

Az IHF-rendezvényre a világ minden tájáról érkeztek szakemberek, akik minden alkalmat megragadtak a sportágról való beszélgetésekre és véleménycserére.

„Két évvel ezelőtt kezdődött el a Nemzetközi Kézilabda Szövetség, a NEKA és a Testnevelési Egyetem közötti együttműködés, ennek fontos állomása, hogy egy ilyen rangos eseménynek adhatunk otthont. Büszkék vagyunk erre, ez nagy lehetőség számunkra, és már most több felkérés érkezett – például a németek részéről – olyan kutatómunka elindítására, amelyhez a TE és a Nemzeti Kézilabda Akadémia infrastruktúráját és szakmai tőkéjét használnák fel” – mutatott rá a szeminárium jelentőségére Mocsai Lajos.

fotók: Tompos Gábor

< vissza