Napjainkban a gyógytornász-fizioterapeutákat egyre több sportágban és sportegyesületnél foglalkoztatják. De mi is pontosan a szerepünk, feladatunk és a munkánk nehézsége? Jó néhány évvel ezelőtt a tevékenységünk a sportrehabilitációt tekintve még nem volt ennyire kiforrott, jellemzően a kórházakban dolgoztunk, a sérültek óvatos mobilizáló és aktivizációs foglalkozásait irányítottuk 10-15 (nagyon ritkán több) alkalommal.

A sportolók jellemzően csak a műtétek után részesültek rehabilitációs kezelésekben. Az elmúlt évek kutatásainak és a szakma dinamikus fejlődésének köszönhetően rendszerszinten jóval nagyobb szerepet kapunk a prevencióban, rehabilitációban, illetve a kisebb sérülések kezelésében is, mint az elmúlt évtizedekben. Ennek részét képezi a mindennapos állapotfelmérés, tesztelés, a kisebb-nagyobb sérülések vizsgálata, kezelése. Természetesen kiemelten fontos a konzultáció a játékosok állapotáról az orvosokkal, valamint a sportszakmai és rehabilitációs team tagjaival.

Célunk, hogy a játékosok minél jobb állapotban kerüljenek (vissza) a profi élmezőnybe, és ott minél tovább tudjanak sérülés nélkül játszani. Fontos, hogy a játékosokat is edukáljuk, hogy tisztában legyenek azzal, mit tehetnek a saját egészségük érdekében, mik azok a kiegészítő gyakorlatok, amelyekre szükségük van a mindennapokban, hogy fizikai állapotukat javítsák. Ezeket a gyakorlatokat a felmérési eredmények alapján jelöljük ki számukra.

 

 A gyógytornász feladatkörei a múltban és napjainkban

Korábban a gyógytornászok csak az orvosokkal és az edzőkkel álltak kapcsolatban, míg manapság -továbbra is az orvosi team vezetésével -szoros együttműködésben dolgozunk a humánkineziológusokkal, masszőrökkel, edzőkkel és erőnléti edzőkkel. Ezzel a feladataink komplexitása és mennyisége is megsokszorozódott.

Példával szemléltetve: ha egy játékos bokája megsérül a mérkőzésen, a csapat gyúrója/terapeutája elsődleges ellátásban (kötések, borogatások stb.) részesíti a sportolót, majd átadja a gyógytornásznak, aki megvizsgálja a játékost, és egy hozzávetőleges fizioterápiás iránydiagnózis felállítása után mihamarabbi orvosi konzultációra küldi. A fizioterápiás diagnózis kialakítására azért van szükség, mert minden esetben tájékoztatnunk kell a játékos állapotáról és a sérülést követő lehetséges folyamatokról az edzőjét (számíthat-e rá az edzéseken, előreláthatólag mennyi időt kell kihagynia, milyen jellegű munkát végezhet), ami a szakedző számára elengedhetetlen információ a további mérkőzések megtervezése szempontjából.

Ebben a szakaszban az orvos és a gyógytornász közötti kommunikáció kiemelt fontosságú a sérült játékos fizikai állapotáról és az elvégzett tesztekről annak érdekében, hogy a kezeléseket minél előbb el lehessen kezdeni. A vizsgálatok eredményeképpen felmerülhet képalkotó vizsgálatok elvégzése is, ami meghatározza a végleges orvosi diagnózist. Az orvosi vizsgálat megállapítja a játékos státuszát, kezelési irányait és a pályára visszatérésének várható idejét. Nekünk, gyógytornászoknak minden információ birtokában kell lennünk az optimális rehabilitáció megtervezése és elvégzése érdekében. Az egyénre szabott rehabilitációban segítségünkre vannak a lágyrész-kezelések, manuálterápiás technikák, a mozgásterápia és fizikoterápiás kezelések (UH, lézer, indukciós kezelések, game-ready stb.). A szövettípusoknak (szalag, csont, izom) különböző időre van szükségük a gyógyuláshoz, átépüléshez. Ez a korábbi példa alapján a bokaszalag részleges szakadásánál minimum hat hét, míg egy elülső keresztszalag-pótlásnak minimum 9-10 hónap, egy hátsókeresztszalag-pótlásnak minimum 12 hónap a felépülési ideje.

Az akadémiai rendszerben a különböző szakterületek képviselői között kiemelten fontos a kommunikáció ezekben az esetekben. A rehabilitációs folyamatok optimalizálása, a visszatérés megtervezése folyamatos szakmai egyeztetést, az érvek ütköztetését, majd egy közös (kompromisszumos) álláspont kialakítását is jelenti.