2022. január 25, kedd 22:26 | Rehabilitáció
– A 2020–2021-es idényben a Boglári Akadémia-SZISE színeiben szinte csak NEKA-játékosok szerepeltek az első osztályban, a szakmai stáb mellett a játékosokkal természetesen dolgozott gyógytornász is. Adott-e az az időszak valamiféle támpontot, ami alapján te elkezdted a munkát a NEKA férficsapatával?
– A tavalyi szezonban a női NB I-es csapat gyógytornásza Békési-Szalay Bernadett volt, az ő munkáján keresztül betekintést nyerhettünk, hogy milyen körülményekhez kell alkalmazkodni az élvonalban, mekkora terhelést kapnak a játékosok, ez nagyban segítette a felkészülésemet az előttünk álló szezonra és kihívásokra – beszélt a kezdetekről Békési Ádám. – Az első osztály egyet jelent a hatványozott dinamikával, a sebességgel, a kontaktok számának jelentős növekedésével. Ebből kifolyólag sérülések előfordulása is gyakoribb. A mérkőzések között intenzív edzésterhelésre is szüksége van a sportolóknak, nem marad túl sok idő a regenerációra. Egy gyógytornásznak a lehető leghatékonyabban kell karbantartania a játékosok mozgásszervi állapotát, mert a következő héten ismét optimális fizikai állapotban kell pályára lépniük. Betti szakmai mentorként jelenleg is segíti a munkánkat, iránymutatást adva a teljes gyógytornász csapat számára.
– Mi jelenti a legnagyobb változást a munkában azok után, hogy már nem utánpótláskorú fiúkkal, hanem felnőtt kézilabdázókkal kell dolgoznod?
– Nagyon nagy különbség van, hiszen egy NB I-es játékosnak teljesen más körülményekre kell felkészülnie ahhoz, hogy hatékonyan tudjon beszállni a mérkőzésbe, sokkal több edzésmunka előzi meg azt, hogy jó teljesítményt nyújtson az adott találkozón. Hosszú a szezon, a srácok nagyon intenzív terhelést kapnak, ezért a gyógytornásznak naprakésznek kell lennie. Kiemelném a preventív munka fontosságát, hiszen a játékosok állandó foglalkozást igényelnek, és folyamatosan monitoroznunk kell őket akkor is, ha aktuálisan nem is áll fenn sérülés.
– A sérülések megelőzése mindig is kiemelt fontosságú a NEKA-n, ez a sportolók számára is egyre nyilvánvalóbb.
– A prevenció komoly szerepet kap az akadémián, a növendékek integrált szűréseken, felméréseken esnek át a szezonban több alkalommal is. Ilyenkor rendszeresen figyeljük, kiszűrjük az úgynevezett „gyenge láncszemeket”, amelyek esetleges sérülésrizikót jelenthetnek. Az edzőkkel folyamatosan egyeztetünk a játékosok állapotáról, megbeszéljük, kinél kell hangsúlyt fektetni az izomerősítésre, a stabilizációs tréningre vagy például a nyújtásra azért, hogy minimalizáljuk a sérülések előfordulásának esélyét. Heti több alkalommal jönnek prevenciós foglalkozásra a játékosok, és elmondható, hogy az évek múlásával egyre tudatosabban dolgoznak, hiszen tudják, hogy a saját érdekükben történik minden, mi értük vagyunk, az ő állapotukon szeretnénk javítani. De miután NB I-es kézilabdázókról beszélünk, a hozzáállásukkal és a motivációjukkal nincs gond, hatékonyan tudunk együtt dolgozni.
– Az akadémia növendékei rendszeresen járnak hozzátok, mennyire fontos a jó kapcsolat egy sportoló és egy gyógytornász között?
– Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a jelenlegi NB I-es keret játékosainak több mint kétharmadával már két-három éve együtt dolgozom. Ez idő alatt kialakult közöttünk egy kölcsönös bizalmi kapcsolat, ami számomra nagyon fontos és megkönnyíti a prevenciós-rehabilitációs munkát. A fiúk tudják, hogy mindenben számíthatnak rám, ha bármilyen mozgásszervi panaszuk van, azonnal fordulhatnak hozzám. Állandóan felhívom a figyelmüket arra, hogy a legkisebb mozgásszervi panaszukat is rögtön jelezzék nekem, ez meg is történik, szerencsére nem csak azért, mert tudják, hogy minden meccsüket figyelemmel kísérem és állandóan szemmel tartom őket. Talán túlzás nélkül elmondhatom, hogy a közös munka alatt volt módom alaposan kiismerni a srácok egyéni mozgásszervi állapotát, jellemző sérülékeny pontjait, naprakész vagyok belőlük!
– Ez a bizalmi kapcsolat vagy a mentális segítség mekkora szerepet játszik egy esetleges sérülés utáni rehabilitáció esetében?
– Egy sérülés bekövetkezése után mi, gyógytornászok azonnal ott vagyunk a sportoló mellett, akire rengeteg munka vár a hosszabb-rövidebb rehabilitáció során, át tudjuk segíteni őket az esetleges mélypontokon, hullámvölgyeken. Pszichésen is próbáljuk tehát támogatni őket, és mindent elkövetünk, hogy tudatosítsuk bennük: az a sérült testrész sokkal erősebb és stabilabb lesz, mint a rehabilitációt megelőzően. Nem túlzás azt állítani, hogy amikor egy játékos visszatérhet a játékba, ott állunk mi is a pálya szélén, nem kevesebb izgalomtól fűtve, mint ő. Számomra ez egy állandó, de mégis pozitív stresszhelyzet, hiszen tudom, hogy mennyi munka előzte meg azt, hogy az illető újra pályára léphessen segítve a csapatot. Büszkeséget jelent, ha az első támadás, védekezés, vagy az első kontakt után sikerrel veszi az akadályt, és az ő eredményességét kicsit a magam sikerének is élem meg.
– Milyen az együttműködés a szakmai stáb, a sporttudományos vagy az egészségügyi csoport tagjaival?
– Az NB I-es keret nagyon fiatal, tehetséges sportolókból áll, hihetetlen, amit eddig közösen véghez vittek, és ebben nélkülözhetetlen volt a jól szervezett és strukturált szakmai stáb – orvos, egészségügyi asszisztens, terapeuta, erőnléti edző, humánkineziológus – munkája napi szinten. Sótonyi László vezetőedzővel folyamatos a kölcsönös kommunikáció és visszacsatolás, úgy gondolom, hatékonyan és eredményesen tudunk együtt dolgozni. A gyógytornász egyfajta átkapcsolási pontot is képez az orvos és a szakmai stáb tagjai között, rendszeresen egyeztetünk arról, mikor integrálható be a rehabilitációs munkába például az erőnléti edző vagy a gyúró-fizikoterapeuta. A humánkineziológusok mérései pedig számunkra nélkülözhetetlenek, hiszen számszerűsítik azokat a progressziókat, amiket mi a játékossal a munkánk során elértünk. Ezek mind vitathatatlanul hozzájárulnak az őszi szezonban nyújtott bravúros teljesítményhez.
fotók: NEKA/Tompos Gábor