Bravúros bronzérmet szerzett női ifjúsági kézlabda-válogatottunk a Kínában rendezett U18-as világbajnokságon. Ahogy Bohus Beáta szövetségi edző fogalmazott, a szokatlan körülményekhez jól alkalmazkodó játékosok a stresszhelyzeteket remekül kezelték, és fontos volt, hogy a fontos szituációkban mentálisan erősek maradtak. A szakember szerint hangsúlyozni kell, hogy közös a siker, hiszen a klubedzők munkájának eredménye is ez a teljesítmény.

– Még el sem kezdődött a világbajnokság, de már számos körülmény nehezítette a magyar csapat dolgát, hogyan sikerült ezen átlendülni?

 – Pekingből Nanjingba repültünk, majd onnan kétórás buszozás várt ránk, de a hosszú utazás fáradalmait nem pihenhették ki a lányok, hiszen az időeltolódás miatti átállás érdekében igyekeztünk ébren tartani mindenkit, tehát 40 órán át talpon voltunk. Szerencsére mindenre felkészültünk, az orvosunk segítségével átlendültünk a nehézségeken, az egészségügyi problémákon és amikor elkezdődött a világbajnokság, már alkalmazkodtunk a helyi viszonyokhoz, a rendkívül meleg csarnokhoz és a párás időjáráshoz, az egyforma kínai ételekhez, ami az európaiak számára nem volt megszokott. Kaptunk segítséget itthonról a szövetségtől, és kint tartózkodó szülőktől, de a külső helyszínről rendelt ismeretlen összetételű ételekkel vigyáznunk kellett, nehogy a doppingellenőrzésen ebből gond legyen. Mindezek ellenére mindenki csak az előttünk álló feladatokra koncentrált.

– A csoportmérkőzések során majd a középdöntőben is menetelt a csapat, elmondható, hogy fokozatosan javult a teljesítmény?

– Az Argentína és Kazahsztán elleni mérkőzések jó lehetőséget biztosítottak ahhoz, hogy a lányok megszokják a hatalmas csarnokot, így a 3. fordulóban Norvégia ellen már nem volt ezzel gond. A folytatásban a házigazda Kína következett, és tudtuk azt, hogy nem hibázhatunk, hiszen egy vereség esetén az ellenfelek esetleg kiejthettek volna bennünket.

Szerencsére erre nem adtunk nekik esélyt. A negyeddöntőben a dánokat is felülmúltuk, majd szerbek elleni negyeddöntőben nem játszottunk igazán jól, de a szívünk a helyén volt, és kiharcoltuk az elődöntőbe jutást.

– A négy között a spanyolok vártak a magyar válogatottra, amely nem teljes kerettel állt ki a találkozóra.

– A tapasztalatok és a szakemberek szerint is a világversenyeken mindig van egy hullámvölgy, egy olyan meccs, amelyen semmi sem jön össze. Nekünk pont a spanyolok ellen nem jött ki a lépés, pedig az elmúlt két évben többször is megmérkőztünk velük, és mindig legyőztük őket. Valóban, az orrtörést szenvedő Szeibert Annára nem számíthattunk, pedig az ő távoli átlövéseivel másként is alakulhatott volna a mérkőzés. A spanyolok beálltak egy szűk hatos falra, és ennek a védekezésnek nem találtuk az ellenszerét. Mi nem játszottunk elég szélesen, és nem használtuk a szélsőinket, az ő kapusuk pedig 50 százalékon védett.

–  Mennyire volt nehéz felrázni a csapatot a franciák elleni bronzmérkőzésre?

– Nem volt egyszerű. A szakmai stábbal úgy ítéltük meg, hogy egy hosszú utazással járó edzés helyett egy délutáni játékos programot szervezünk a lányoknak, ami telitalálatnak bizonyult. Az esti videózásra Laluska Balázs egy extra anyagot vágott össze, ezután már csak azzal kellett foglalkozni, hogy meglegyen a fókusz.

 

 

– A rutinos Európa-bajnok francia válogatottal kellett felvenni a versenyt úgy, hogy a tavalyi Európa-bajnoksághoz képest 11 új játékos került be a magyar keretbe. Ráadásul egy világverseny folyamatos koncentrálást igényel, és a torna vége felé mindenki egyre fáradtabb. Miben tudtátok mégis felülmúlni az ellenfelet?

– A bronzmérkőzést mindig az a csapat nyeri, amelyik jobban akar, s helyén van a szíve. Mi ebben sokkal jobbak voltunk, igazi nagybetűs csapatként játszottunk. Már a bemelegítésnél látszott, hogy sokkal motiváltabbak vagyunk, és bár kiélezett meccs volt, akadtak hullámvölgyeink, de olyankor vagy a kapusunk tudott fontos védést bemutatni, vagy más lendített a játékon. Fontos és döntő volt ezen a világbajnokságon, hogy amikor például a szerbek vagy a dánok ellen vezettünk négy-öt góllal, és az ellenfél elkezdett felzárkózni, nem volt pánikhangulat. Jó volt látni, hogy ez a fiatalabb generáció már olyan jól kezeli ezeket a szituációkat, krízishelyzetben sem remegett meg a kezük és elég volt egy időkérés, amelynek során megbeszéltünk valamit, lőttünk egy megnyugtató gólt és ez a franciák ellen is sorsdöntő volt. Számomra az egyik legnagyobb tanulság és pozitívum a mostani korosztályokat látva, hogy mentálisan egyre erősebbek a fiatal magyar játékosok.

– Négy egykori (Fazekas Virág, Grebenár Réka, Keceli-Mészáros Renáta, Pálmai Liza) és három jelenlegi (Kriston Kíra, Mihály Hanna, Seres Liza) NEKA-játékos is szerepelt a keretben.

– A csapat együtt nyer, még akkor is, ha valaki jobb teljesítményt nyújtott, mint a többiek. Akik pályára léptek, hozzátették a magukét, pluszt tudtak adni a válogatottnak. Előfordult, hogy pont egy olyan játékos gólja kellett ahhoz, hogy átlendüljünk egy kisebb holtponton, aki addig kevesebb szerepet kapott. A NEKA-sokkal, ahogy a többiekkel is, teljesen elégedett vagyok, extra volt a hozzáállásuk.

– Akkor jó az út, amin haladtok?

– Úgy érzem igen, és fontos hangsúlyozni, hogy ez közös siker. Minden alkalmat megragadok, hogy megköszönjem a klubedzők egész éves munkáját, hiszen ez a bronzérem a játékosok korábbi és mostani edzőit is dicséri. A játékosok most először tapasztaltak meg komoly világversenyt, ahol időeltolódás volt, közel három hétig távol voltak az otthonuktól, az akklimatizáció, a szokatlan ételek, idegen kultúra megismerése mind mind olyan akadály volt, amit ők megugrottak, komoly tapasztalatszerzés volt, amelyre építhetnek további pályafutásuk során is. Azt kértem tőlük, és úgy engedtem őket az útjukra, hogy azt a munkamorált, amit a válogatottnál tanúsítottak, vigyék haza, és ne felejtsék el, hogy ők a klubjaikban is a magyar válogatott tagjai. Mindig úgy eddzenek, úgy viselkedjenek és úgy álljanak hozzá a munkához, hogy nekik mindig példát kell mutatniuk.

fotók: mksz.hu