07

Egyre magasabbra jutni

2022. január 05, szerda 15:27 | Tudományos háttér

2022-ben is a fejlődés és az egyre magasabb szintre jutás a NEKA egészségügyi csoportjának legfőbb célja. A szakemberek előtt ismét nagy kihívások állnak, többen közülük például most szerzik meg második diplomájukat, sokan pedig továbbképzéseken vesznek részt, illetve kutatnak. Az idei év feladatairól Langmár Gergely sporttudományos és egészségügyi csoportvezető, illetve Békési-Szalay Bernadett vezető gyógytornász nyilatkozott nekünk.

– Eljött az új év. Prevenció terén mik a tervek 2022-re?

Langmár Gergely: Mindig a maximum a terv. Szeretnénk egy olyan szezont, amely komoly sérülés nélkül zajlana le. Természetesen azon vagyunk, hogy minimalizáljuk ezek bekövetkezésének valószínűségét.

Békési-Szalay Bernadett: Folytatni és fejleszteni akarjuk az eddig megkezdett munkánkat. Mivel egy dinamikusan változó szakma a miénk, természetesen az a cél, hogy a legfelkészültebben oldjuk meg a feladatainkat a prevenció területén is. Szeretnénk ugyanolyan lendülettel továbbhaladni, mint eddig.

– A rehabilitációt illetően miket lehetne megvalósítani ebben az évben?

LG: A technológia fejlődése és az alkalmazott eszközök támogatják a szakemberek munkáját, amelynek következtében magasabb szinten, részletesebb felbontásban és adagolással történhet a rehabilitációs képzés. Az a célunk, hogy az eddigi eredményességünket megtartsuk, sőt, még feljebb emelkedjünk.

BSZB: Reméljük, rehabilitációra nem lesz szükség, tehát kevés sérülés történik majd. De természetesen a folyamatos fejlődés nagyon fontos számunkra, így az eddigi elveket követve továbbra is szeretnénk folytatni a rehabilitációs munkánkat.

– Lesznek-e új eszközök, vizsgálatok?

LG: Ebben az évben lesznek új eszközeink, ezek segítik majd az optimális rehabilitációs munkát.

BSZB: Tervben van, de szem előtt kell tartanunk a korábban egyeztetett módszertani méréseket is. Itt a humánkineziológusokkal való szoros munka nagy szerepet kap. Hiszen velük egyeztetve történik minden ilyen jellegű módosítás és változtatás.

– A sportolók motiváltabban tértek vissza a szünet után a NEKA-ra?

LG: A téli szünet után visszatérni mindig kicsit nehéz, de ahhoz képest, hogy egy hosszabb pihenő után vagyunk, a játékosok megfelelő motivációval érkeztek meg hozzánk. Szerintem mindenkinek az a célja, hogy fejlődjön, ehhez pedig nem lehet másképp viszonyulni, mint aktívan, pozitívan.

BSZB: Szerencsére nagyon jó dolgunk van, hiszen minden játékos tudja, hogy értük vagyunk. Az idősebb korosztályok eddig is nagy lelkesedéssel dolgoztak, hiszen ők már tudják, hogy miért fontos a prevenció. Velük könnyebb dolgunk van. A kisebbek mostanra kezdik megérteni ugyanezt, így összességében elmondható, hogy nem ugyanolyan a motivációjuk, hanem sokkal nagyobb.

– Mik a legfőbb célok erre az évre?

LG: Folytatni szeretnénk a minőségi munkát. Újabb szenzoros méréseket végezni, illetve a módszertani központban is próbáljuk az általunk és az akadémiák által létrehozott folyamatokat koordinálni. Emellett a visszacsatolásokat és az elemzéseket még magasabb szintre emelni.

BSZB: Ami a gyógytornászokat illeti, három kollégánk most tavasszal diplomázik a mesterképzésen, amire nagyon büszkék vagyunk, hiszen munka mellett végzik az egyetemet. Ezenkívül folyamatosan alakítjuk a kezelési irányelveinket, továbbképzéseken veszünk részt, felméréseket végzünk és kutatunk. Szerencsére ez egy jó csapattal és stábbal könnyen megy.

– A Covid mennyiben nehezíti meg ezen célok teljesülését?

LG: Sajnos érezzük a járvány ittlétét, folyamatosan alkalmazkodnunk kell a váratlan helyzetekhez. A lehetőségekhez mérten próbálunk elővigyázatosak lenni és betartani minden a vírus megfékezését, lassítását segítő intézkedést, javaslatot.

BSZB: Mindig hatékonyan tudtuk kezelni a Covid okozta helyzeteket, nehézségeket, és nem estünk kétségbe. Ebben nagy szerepe volt Várhelyi Mónika egészségügyi asszisztensünknek, akinek sokat köszönhetünk. Reméljük, a továbbiakban is könnyen kezeljük majd a vírus miatti kihívásokat.

< vissza