09

„Ez a konferencia az idei évünk egyik csúcspontja”

2021. szeptember 16, csütörtök 08:00 | Tudományos háttér

Szerdán Budapesten megnyitották a IV. Sport és Innováció konferenciát, amelyet idén a Testnevelési Egyetemmel közösen rendez a NEKA. Csütörtöktől az előadások, kerekasztal beszélgetések helyszíne már Balatonboglár. Ilyen léptékű nemzetközi eseménynek először ad otthont az akadémia komplexuma. A felkészülésről és az elvárásokról beszélgettünk Mocsai Tamással, a NEKA és a módszertani központ ügyvezetőjével.

– A NEKA számára, a helyszínt, illetve a szervezői feladatokat tekintve ez a konferencia egy újabb erőpróba, sőt talán egy lépcsőfok felfelé. Hogyan készületek fel?

– Az akadémia stábjának nem idegen egy ilyen összetett esemény megszervezése, hiszen van a hátunk mögött számos edzőtábor, szakmai nap, nemzetközi esemény, hogy mást ne említsek például, a tavaly márciusi IHF szeminárium, amit még a járvány kitörése előtt szerencsésen meg tudtunk rendezni. De tény, hogy a mostani konferencia új faktorokat is hozott a munkánkba. A Testnevelési Egyetemmel hosszan tartó egyeztetéseket folytattunk a tematikákról, a moderátorokról, a programról eleve, hiszen az előadások témái például az utolsó pillanatig alakulóban voltak. Dr. Iványi-Papp Dóra kolléganőmmel végeztük ennek a munkának a dandárját, de amikor szükség volt rá, már bekapcsolódott a beszerzési csoportunk és a létesítményigazgatóság is. Mindenesetre remélem, hogy minden zökkenők nélkül zajlik majd.

– A Kézilabda-specifikus Módszertani Központ aktív részese ennek a konferenciának. Az ehhez kapcsolódó célközönségből kiket céloztak meg az egyes témákkal?

– Elsősorban a kézilabdaedzőket, illetve a sportági akadémiákat célozzuk meg; a SportInno beleilleszkedik abba a folyamatba, amely során szakmai napokat tartottunk tavasz óta. De van egy nagyon fontos különbség: ezzel az eseménnyel az a célunk, hogy a tudást az utánpótlásnevelő műhelyek között áramoltassuk, és itt nem feltétlenül csak a kézilabdára gondolok, sőt... Szeretnénk a tudományt – azt, amely nem mindenki számára érthető elsőre, vagy éppen száraz tények sorának tartanak az edzők – összekötni egy olyan helyszínnel, ahol mindezt a gyakorlatba átültetve alkalmazni tudjuk. Megfoghatóvá válhat mindez itt a NEKA-n, a gyakorlati bemutatók, konkrét előadások során. Azt gondolom, kilépve olykor a sportágspecifikus közegből szélesedhet a látóköre a szakembereknek. Erre fókuszálunk most.

– A járványhelyzet ellenére is igen aktív időszakot tudhat maga mögött a módszertani központ, amely az év elején kezdte meg működését. Ebben az ívben milyen helyet foglal el a Sport és Innováció konferencia?

– Valóban eseménydús időszak van a hátunk mögött, és erre büszke is vagyok. Mindemellett meggyőződésem, hogy nem csupán a kézilabda sportágon belül fontos az aktivitás, hanem lényeges az is, hogy a kosárlabda és a labdarúgás módszertani központjával is együttműködést tudjunk létrehozni és a sportágakon átívelő kérdésekkel tudjunk foglalkozni. Tanulnunk kell egymástól, a nemzetközi előadók által pedig betekintést nyerhetünk abba, hogy bizonyos problémaköröket ők hogyan kezelnek. Ebből a szempontból tehát ez a konferencia az idei évünk csúcspontja, ami nem jelenti azt, hogy az év folyamán leállunk, hiszen lesznek még szakmai napok, és készülünk a folyóiratunk második számának a megjelentetésére is.

< vissza