07

Gondos egészségügyi háttér a NEKA-n

2022. október 23, vasárnap 11:03 | Rehabilitáció

A Nemzeti Kézilabda Akadémia mintegy 140 sportolója az otthontól távol éli mindennapjait, így fontos, hogy Balatonbogláron is időben, megfelelő ellátásban részesüljenek a sérültek, a betegek vagy az egyéb egészségügyi szolgáltatást igénylő fiatalok. Az egészségügyi csoport munkatársai – orvosok, egészségügyi asszisztens, gyógytornászok, terapeuták – szinte egész nap elérhetők a gyerekek számára, és a szülői visszajelzések szerint ez a szakszerű és gondos odafigyelés hatalmas segítséget jelent és megnyugtató számukra.

Egy sportakadémián a rendszeres és alapos preventív foglalkozások mellett is előfordulnak sérülések, amelyek megfelelő ellátása a munkatársak összehangolt munkájának köszönhető. A sérült sportolókkal először általában a gyógytornászok, illetve a terapeuták találkoznak, ezt követően döntik el a szakemberek, hogy milyen orvosi vizsgálat, esetleg röntgen vagy ultrahang szükséges, ami részben megoldható a Balatonboglári Egészségházban. Amennyiben váratlan, akut sérülés történik, és azonnali ellátás szükséges, délután már a siófoki kórházba viszik a sérült sportolót az aznapi ügyeletes terapeuták.

A NEKA-n két orvos biztosítja az orvosi konzultációt felváltva minden héten egyszer, így a sérültek szakszerű vizsgálata Balatonbogláron is megtörténhet. Dr. Lohner Balázs ortopéd traumatológus - aki a felnőtt kézilabda-válogatott mellett is dolgozik - már több éve az akadémia orvosa, a gyerekek maximálisan bíznak benne, de az augusztusban érkezett dr. Ferenczy Áront is hamar megkedvelték a fiatalok. Az ortopédus-traumatológus szakember a kaposvári Kaposi Mór Oktató Kórházban dolgozik, rezidensként elsősorban a vállsebészet területe érdekli.

Nagyon jól érzem magam a NEKA-n, örömmel jövök minden alkalommal. Felüdülés itt lenni, hiszen ez a közeg, ez a szellemiség abszolút pozitív számomra. Fiatal motivált sportolókat kezelünk, akik meg akarnak gyógyulni és minél előbb vissza akarnak térni a pályára. Úgy érzem hamar megtaláltam a közös hangot a játékosokkal, bízom abban, hogy a bizalom is kialakul, hiszen ez elengedhetetlen az orvos-beteg kapcsolatban” – nyilatkozta dr. Ferenczy Áron.

Galéria

Az, hogy a sérültek a lehető legrövidebb idő alatt eljussanak a megfelelő orvoshoz vagy kórházba, illetve, hogy a szükséges vizsgálatokat elvégezzék a sportolóinkon a különböző egészségügyi intézményekben, nélkülözhetetlen Várhelyi Mónika egészségügyi asszisztens évek alatt kialakított kapcsolatrendszere, amellyel jelentősen lerövidül a várakozási idő, ez pedig egy sérülés esetében kulcsfontosságú tényező.

A sérülések mellett a betegségek is mindennaposak, ebben a boglári gyermekorvos, illetve a hetente egyszer orvosi konzultációt biztosító dr. Kisegyházi Attila háziorvos segít. A kollégiumi nevelőtanárok, az orvosok és a szakrendelőkkel is Várhelyi Mónika tartja a kapcsolatot, aki pontosan tudja, milyen fontos a szülőktől távol élő fiatalok számára, hogy tudják: figyelnek rájuk és a NEKA-n mindig van kihez fordulni.

A Covid-járvány idején a sportolók és munkatársak tesztelése szinte minden idejét elvitték, és bár a vírus most kissé visszahúzódott, Várhelyi Mónika telefonjára most is folyamatosan érkeznek a hívások és üzenetek.

„Igyekszem éjjel nappal felvenni a telefont, mert érzem, hogy számukra sokszor „létfontosságúnak tűnik” egy-egy probléma, és például a hajnali fél 5-kor jelentkező migrént is azonnal orvosolni kell a szülők távollétében is. Mivel szoros a kapcsolat, és szinte a saját gyerekeimnek érzem őket, fontosnak tartom, hogy ne csak másnap tudjanak elérni, és tudják, hogy számíthatnak rám, bízhatnak bennem. Próbálunk mindenben segíteni a gyerekeknek, vagy akár a munkatársaknak is, legyen szó tüdőszűrésről, nőgyógyászati vizsgálatról, fogszabályzó-problémáról, szemüveg-készíttetésről, jogosítványhoz szükséges egészségügyi tanfolyam megszervezéséről vagy akár egy új lakcímkártya-készítéséről. Ez egy 24 órás szolgálat, de a gyerekek vagy a szülők visszajelzései és hálás telefonjai mindig megerősítenek abban, hogy ezt csak így lehet csinálni, teljes odaadással és lelkiismeretesen. Természetesen hangsúlyozni szeretném, hogy valamennyi munkatársamra igaz ez, akikkel kapcsolatban vagyok, az orvosok, a terapeuták, a gyógytornászok és a kollégiumi nevelőtanárok is a gyerekekért dolgoznak itt az akadémián” – mondta el Várhelyi Mónika.

 

Galéria

< vissza