
2020. március 27, péntek 18:28 | Rehabilitáció
– Hogyan kell elképzelni egy távolból irányított rehabilitációt?
– Természetesen videohívás segítségével kommunikálunk, a sportolók megfelelően beállítják a kamerát, így látjuk, hogyan végzik a gyakorlatokat, korrigálunk, és adott esetben megmutatjuk, mit hogyan csináljanak. Sok gyerekkel önállóan foglalkozunk, de vannak, akik összevont csoportban dolgoznak. Ők általában egy csapatban játszanak, és hasonló problémájuk van –például hátizomgyengeség, vagy nem megfelelő a törzsstabilizációjuk – ebben az esetben előnyös a közös rehabilitáció, hiszen erősítik és motiválják is egymást. A közös munkán felül a gyerekek házi feladatot is kapnak; összeállítottunk számukra egy feladatsort, amit önállóan kell megcsinálniuk, és visszacsatolást kell küldeniük arról, hogy elvégeztek mindent.
– Mennyire motiváltak a gyerekek?
– Szerencsére nem kell a sérülteket noszogatni, pozitívan állnak a dolgokhoz és együttműködőek. Mindenki felfogta, hogy ezt az időt most arra kell használniuk, hogy fejlesszék saját magukat, illetve foglalkozzanak a gyengeségeikkel. Fontos, hogy a kis lelküket is erősítsük, és biztassuk őket, hogy ne adják fel, legyenek türelmesek és ne keseredjenek el. Ebben a nehéz helyzetben számunkra kedvező, hogy most nincs kifogás, mindenre jut idő, és csak magukkal kell foglalkozniuk.
– Mennyi időt fordítanak a játékosok a rehabilitációra?
– Az akut sérülésben szenvedőkkel hetente négyszer dolgozunk együtt, így a pihenésre is van lehetőség. A többiekkel jellemzően két-három alkalommal vagyunk kapcsolatban. Magától értetődően az edzőkkel és az erőnléti edzőkkel is folyamatosan egyeztetünk, hiszen a gyógytornát és a kardioedzéseket össze kell hangolnunk. Egyelőre nincs konkrét kitűzött cél, csináljuk a dolgunkat, és úgy állunk hozzá a helyzethez, hogy ha vissza kell menni az akadémiára, ugyanúgy tudjuk folytatni a rehabilitációt, mintha el sem mentünk volna.
