A jelenlegi járványhelyzetben a sportolóknak számos bizonytalansági tényezőhöz kell alkalmazkodniuk és feldolgozniuk azt. Eredmény nélkül lezárt bajnokság, elhalasztott mérkőzések, hatósági megfigyelés, elmaradt edzések – mind-mind komoly feladat elé állítja a NEKA kézilabdázóit is. Megkérdeztük az akadémia két sportpszichológusát, Szabó Nikolettet és Baky Dánielt, vajon milyen módszerekkel vagy tanácsokkal tudnak segíteni a növendékeknek.

– Az eddigi tapasztalatok alapján, mi foglalkoztatja leginkább a gyerekeket, mennyire érzik magukat tanácstalannak?

Baky Dániel: Jelen pillanatban az egyetlen biztos pont a bizonytalanság. A COVID-helyzet mindenkinek új, nincsenek megküzdési mechanizmusok, nehéz kezelni ezeket a váratlan szituációkat. A gyerekek életkorához képest néhány hónap elég hosszú idő, míg egy 30-40 éves sportoló esetében, ha egy év tolódik, az az életkorához képest sokkal beláthatóbb időtávlat. Egy fiatal életének sokkal nagyobb szelete ez, nem véletlen, hogy ebben a korban hosszabb távú tervet is nehezebb felállítani. Nyilván egy ilyen hosszan elnyúló, bizonytalan időszak sokkal jobban megviselhet egy kamaszt, mint egy felnőttet, bár az egzisztenciális szorongás inkább az utóbbi korosztályt érinti. Az eredmény nélkül befejezett bajnokság a gyerekek igazságérzetét teszi próbára, hiszen elgondolkoznak azon, vajon mennyire lesz arányos a végeredmény a befektetett munkával. Bizonytalanságnövelő faktor lehet az is, hogy a hiányzók nélkül felálló csapatok mérkőzéseinek mekkora a sportértéke.

Szabó Nikolett: A sportolók életében nagyon fontos a rendszer, a biztonság, a stabilitás, éppen ezért jelent problémát számukra ezek elvesztése. A különböző, médiában hallott rémhírek sem tesznek jót, a fiatalok kétségbeesnek, nem tudják, mire számítsanak, meg vannak ijedve. A legtöbben azt gondolják, hogy az eddig befektetett munkát elveszítik, ilyenkor fontos tudatosítani bennük, hogy a tehetségük és a képességeik ugyanúgy megmaradnak, de a fizikai állóképesség valóban csökkenni kezd, ha elkapják a betegséget vagy karanténba kényszerülnek. Ezt azonban, ha újra edzésbe állhatnak, vissza tudják majd hozni. Képletesen: ami gyümölcsöt eddig bepakoltak a kis táskájukba – vagyis amit már megtanultak –, az ott van, nem gurul el, csak most egy kicsit pihenni kell. Csapatsportolók lévén, a NEKA-s gyerekek már hozzászoktak ahhoz, hogy együtt sírnak, együtt nevetnek a társaikkal, ez talán megkönnyíti a dolgukat, amikor például közösen karanténba kell vonulniuk vagy egyéb nehézségekkel szembesülnek.

– Miben tud segíteni egy szakember ebben a helyzetben?

B. D.: Sportpszichológusként fontosnak tartom, hogy a fiatalok a szorongásaikról, a félelmeikről, a kedvetlenségükről tudjanak valakivel nyíltan beszélni, jó, ha ezeket az érzéseket meg tudják fogalmazni, amiket aztán el is kell fogadniuk. Egy sportolónál akár szorongást is okozhat, ha motiválatlannak érzi magát; de ha ezt valaki elfogadja, mert igenis minden oka megvan arra, hogy motiválatlan legyen, akkor tovább lehet lépni.

Sz. N.: Az összes lehetséges forgatókönyvet fel kell vázolni nekik, nagyon fontos megnyugtatni őket, és elmagyarázni, hogy miként gondolkodjanak erről a helyzetről, valamint beszéltetni mindenkit a félelmeiről. Kognitívan ésérzelmileg kell megerősíteni a sportolókat, és segíteni az érett megküzdési stratégiák elsajátítását ebben a nehéz időben. Rávilágítani arra, hogy az adott helyzetből igyekezzenek kihozni a legtöbbet; ha például sokáig nem jutottak haza, most élvezzék a családdal való együttlétet, ne unatkozzanak, hanem találjanak maguknak új elfoglaltságot, amire máskor nem lenne idejük. Nem mindegy, hogy félig üresnek vagy telinek látják azt a bizonyos poharat. Érdemes rövid távú részcélokat is kitűzni velük. Ez természetesen személyiségfüggő, beállítottság, önbizalom kérdése is, ki hogyan reagál ebben a helyzetben, de nagyon sok múlik azon, hogy a gyerekek fejében mi van és hogyan tudják rendezni a gondolataikat.

– Milyen eszközök segíthetnek a jelenlegi helyzetben?

B. D.: Jó módszer lehet ilyenkor a rövid távú célok meghatározása. Ha például az előrelépés adott esetben pontszámokban vagy teljesítményekben nem kifejezhető, akkor egyéni fejlődési terv kitűzése lehet a megoldás. Átbeszélhetjük, hogy a játékos egy-két hónap múlva hol szeretne tartani, melyek azok a technikai elemek, amelyekben fejlődni szeretne, vagyis átmenetileg át lehet fókuszálni a munkát, amivel túlléphet ezeken az időszakokon. Mindenki előtt az a cél lebeg, hogy egyszer bekerüljön egy nagy csapatba, vagy esetleg válogatott legyen. Ehhez nagyon sok lépcsőfok vezet, és pillanatnyilag ebben a járványhelyzetben meg kell találni azt, amin dolgozni lehet, amivel közelebb juthat valaki a célhoz.

Sz. N.: A pszichológiai teszteknél létezik az úgynevezett stresszhelyzettel való megküzdés faktor, ami azt vizsgálja, hogy ha valami olyan váratlan dolog éri a sportolót, amire nem számít, arra hogyan reagál. A kézilabdázóknak napi szinten kell alkalmazkodniuk új szituációkhoz az edzéseken, a mérkőzéseken, a pályán, de sokszor az életben is Tehát a bizonytalanság érzése alapvetően nem új számukra, ezért hasonlóan kell hozzányúlniuk a jelenlegi állapothoz, mint más instabil helyzethez. Persze nehéz, hiszen az egész világot érinti ez a járvány, ráadásul miközben például sérülés esetén egy társ segíteni tud, el tudja mondani, milyen volt, amikor ő volt sérült korábban, a COVID-dal kapcsolatban senkinek nincs még tapasztalata. A legfontosabb, hogy mindenki igyekezzen megőrizni a lelki nyugalmát és a fizikai állapotát, ebben természetesen számíthatnak a mi segítségünkre is.

fotó: Tompos Gábor