20

Nagy feladat előtt

2020. július 23, csütörtök 11:06 | Utánpótlás

Ősztől a Szent István SE-vel kötött együttműködés eredményeként az NB I-ben szereplő női csapat mellett nagy tudással rendelkező szakmai stáb dolgozik, beleértve az edzőket, terapeutákat, gyógytornászokat, sporttudományos munkatársakat. A játékosok megfelelő erőállapotáért Szücs Martin, a NEKA erőnléti edzője felel, akit a felkészülésről és az előttük álló feladatokról is kérdeztünk.

– A csapat szeptember 4-én lép pályára az első NB I-es fordulóban a Békéscsaba ellen. Mi történt eddig, illetve milyen erőnléti felkészülés vár még a lányokra?

– Tavasszal a karantén idején mindenki otthon dolgozott, alapfeladatokat végeztek a játékosok. Amikor júniusban visszajöttünk Balatonboglárra, visszatértek a súlyzós edzések, az alapgyakorlatok ismétlései. A következő hétre olyan opcionális edzéseket írtunk elő a csapatnak, ami nem volt kötelező. Kiemelném, hogy mindenki profi sportolóhoz méltó hozzáállással, maximális erőbedobással teljesítette valamennyi gyakorlatot. Korábban, az excentrikus erőfejlesztés szakaszában szintén extra módon dolgoztak a lányok, ami még engem is meglepett. Jelenleg az izometriás fázisban vagyunk, később a robbanékonyságfejlesztés következik, majd a Békéscsaba elleni meccshez közeledve már a sebességen lesz a hangsúly, addigra kell topformában lenniük a lányoknak. Összefoglalva, most a felkészülési időszakban kell megteremtenünk azt az alapot, amelyre a szezon során még építhetünk. A futómunkát is igyekszünk még hozzátenni úgy, hogy a futás és az erőfejlesztés ne üsse egymást, és minden egymást kiegészítve, egy egységet alkosson.

– A fiataloknak jóval erősebb és rutinosabb ellenfelekkel szemben kell helytállniuk az élvonalban. Hogyan lehet majd alkalmazkodni ehhez a helyzethez?

– Valóban, a lányok sokszor méretben és testsúlyban jóval nagyobb játékosokkal fognak találkozni. Egy fiatal sportoló jobban tudja ezeket a dolgokat fizikálisan, a gyorsasággal kompenzálni, hiszen ahogy idősödik egy kézilabdázó, már egyre inkább a rutinja miatt érvényesül. Az NB I/B-ben is a gyors kézilabda jellemezte az ifj. Kiss Szilárd által irányított csapatot, ennek megtartása eredményre vezethet. Én kiegészítő ember vagyok a vezetőedző mellett, elmondom, amit látok, és az adatokat elemezve igyekszünk mindent megbeszélni.

– Az ifjúsági válogatott erőnléti edzőjeként több olyan NEKA-játékossal dolgozol együtt régóta, akik a korosztályos nemzeti csapatban, illetve az NB I-es együttesben is kerettagok lesznek. Mennyire könnyíti ez meg a helyzetet?

– A csapat nagy részével most kezdjük a harmadik közös évünket. Azt szokták mondani, hogy az erőnléti edző munkáját három év után érdemes számon kérni, addigra már látszódnia kell az eredményeknek és a fejlődésnek. Természetesen könnyebbség, hogy szinte napi kapcsolatban vagyunk a játékosok többségével, ismerjük már egymást. Ezzel a fiatal csapattal olyan dologra készül a kiváló szakmai stáb, a sporttudományos hátteret, szubjektív, objektív méréseket is hozzátéve, amit eddig még senki nem csinált, de szeretnék bizonyítani a játékosok is, hogy megérettek a nagy feladatra.

fotók: NEKA/Tompos Gábor

Galéria

< vissza