
2022. január 11, kedd 19:46 | Tudományos háttér

– Milyen lehetőségek nyíltak meg az új Diagnosztikai Központ által?
– Ez óriási mérföldkő, a NEKA Európában talán az egyedüli olyan utánpótlásképző központ, ahol minden képesség – köztük általános és funkcionális területek – fejlesztésére lehetőség és mód nyílik. Többek között az állóképesség, a gyorsasági, a maximális és a vertikális ugróerő, valamint a horizontális cselezés szempontjából is rendkívül fontos és hatalmas szerepet játszik. A fiatal sportolók teljesítményének maximalizálása gyakorlatilag megvalósul ebben a modern létesítményben.
– A NEKA tapasztalata példaértékű lehet mindenki számára. Ez is szóba kerül majd a Rátgéber László Nemzeti Kosárlabda Akadémián tartandó előadáson?
– Az emberek valóban kíváncsiak arra, hogyan működik a Nemzeti Kézilabda Akadémia. Az előadásom három pillérre épül majd, egyrészt szó lesz az adatbázisok felvételéről és annak szempontjairól, emellett a meglévő információk rendszerben való rögzítéséről és feldolgozásáról is. A harmadik terület az edzéselméleti, módszertani rendszer, amely a rehabilitációból, a prevencióból és a prediktív módszerekből áll. Ezek alapján meghatározhatóak az edzések és a versenygyakorlatok, amelyek során megvalósulhat a sportoló fejlődése.

– A Testnevelési Egyetem és a Nemzeti Kézilabda Akadémia életében is kiemelt pozíciót tölt be. Hogyan lehet összeegyeztetni a két szereppel járó feladatokat?
– Az akadémiát sporttudományos és szakmai szempontból segítem, a Testnevelési Egyetem modellváltását és fejlődését pedig kuratóriumi elnökként felügyelem. Azt a tevékenységet, amit én folytatok az egyetemen – megtartva azt a specifikációt, amely a kézilabdára vonatkozik – ezen az akadémián keresztül tudom megvalósítani.
– A NEKA 2021 januárjától Kézilabda-specifikus Módszertani Központként is működik. Milyennek ítéli az intézmény eddigi tevékenységét?
– Úgy gondolom, hogy a Nemzeti Kézilabda Akadémia és a Testnevelési Egyetem szakmai napjai és konferenciái folyamatossá válnak majd. Mind az eszközrendszer fejlődését, mind a képzési feladatokat és a gyakorlatban való megvalósítást szeretnénk elérni. Ez a folyamat a legfontosabb, amelyhez a világ élvonalát ide kell hívni, illetve lépést tartani velük például a technológiai fejlesztésekben is, hiszen ezek előrevihetik a hazai kézilabdasportágat.
