12

CIKKEK

A Dabas a következő ellenfél

A NEKA a tabella 7. helyén álló Dabast fogadja hazai pályán a K&H férfi kézilabda liga pénteki játéknapján. Ellenfelünk három forduló alatt három pontot szerzett, és bár az augusztusi felkészülési...

4 éve | Utánpótlás

Erős ellenfeleket győztek le a fiúk

A Budai Farkasok együttese ellen mindig kettőzött erővel készülnek a NEKA csapatai, hiszen rendszerint kiélezett párharcokat vívunk ellenük. Éppen ezért értékesek a ma hazai pályán megszerzett pontok....

4 éve | Utánpótlás

NEKA–DABAS KC VSE meccsbeharangozó

Pénteken 18 órától rendezik meg a NEKA-Dabas férfi NB I-es mérkőzést Balatonbogláron. Fiatal szélsőnk, Sisa Erhard nyilatkozott arról, mit vár a találkozótól, és mi jelent újdonságot számukra az...

4 éve | Utánpótlás

Hibátlanná tették a lányok a szerdát

A női ifjúsági I. osztályú bajnokság szerdai fordulójában mindkét csapatunk pályára lépett és nyert, és a serdülő lányok is magabiztosan gyűjtötték be a két pontot. A NEKA I. ifi együttese hazai...

4 éve | Utánpótlás

Új COVID-protokoll a kézilabda mérkőzéseken

A versenyek biztonságos lebonyolítás érdekében Magyar Kézilabda Szövetség több ponton módosította a versenykiírást a koronavírus-helyzetre való tekintettel. Október 11-től többek között az MKSZ és a...

4 éve | Utánpótlás

Három nap, három győzelem

Nem sokat pihenhettek Lehőcz Zoltán játékosai, hiszen a szombati budakalászi és a vasárnapi hazai mérkőzés után ma Pécsre utazott a csapat. A fiúkon az utazások ellenére nem látszott a fáradtság,...

4 éve | Utánpótlás

Teljesen más világba csöppentek

A tokiói olimpián szerzett személyes tapasztalatairól tartott előadást a NEKA-n dr. Tállay András, az MKSZ Sportegészségügyi Bizottságának elnöke, illetve dr. Lohner Balázs, a Nemzeti Kézilabda...

4 éve | Utánpótlás

Vasárnapi NEKA-sikerek

Három mérkőzést játszottak csapataink a hét utolsó napján, és mindegyik NEKA-győzelemmel ért véget. A fiúk a megyei bajnokságban hazai pályán fogadták a Pécs együttesét és 27-24-re nyertek. A...

4 éve | Utánpótlás

Volt tartása a csapatnak Budakalászon

A NEKA hatvan percen keresztül küzdött a rutinosabb, erősebb Budakalász játékosaival szemben, és bár a K&H kézilabda liga találkozón 30-28-as hazai siker született, Sótonyi László együttese emelt...

4 éve | Utánpótlás

Bravúros ifi és serdülő siker

Nem mindennapi teljesítményt nyújtott a NEKA férfi ifjúsági és serdülő csapata, hiszen mindössze 14 játékost nevezve a mérkőzésekre, megnyerték a Budakalászon rendezett bajnoki találkozókat. Komoly...

4 éve | Utánpótlás

Újabb nagyszerű győzelem

A NEKA fiatal női csapata harmadik NB I/B-s mérkőzésén is győztesen hagyta el a pályát, ezúttal a Csurgó otthonában nyertünk 24-23-ra. A félidőben még a rutinosabb hazaiak vezettek két góllal, de...

4 éve | Utánpótlás

Budakalászon is bizonyítanánk

Szombaton 17 órától Budakalászon lép pályára a NEKA a K&H férfi kézilabda liga 3. fordulójában. A múlt héten az Eger ellen igazi csapatként küzdöttek a boglári fiatalok, akik most is motiváltan...

4 éve | Utánpótlás

Egygólos hazai győzelem

Otthon lépett pályára a NEKA II. a női ifjúsági I. osztályú bajnokságban, ahol 17-11-es félidei vezetés után végül 31-30-ra nyert a Pénzügyőr ellen. A mieinknél Faragó Lea 11 gólt szerzett.

4 éve | Utánpótlás

BUDAKALÁSZ KZRT-NEKA meccsbeharangozó

Stranigg János, a NEKA NB I-es csapatának játékos-erőnléti edzője nyilatkozott a szombati, Budakalász elleni mérkőzés előtt, de kiemelte az Eger elleni első hazai győzelem legfontosabb tapasztalatait...

4 éve | Utánpótlás

Győzelem itthon és idegenben

A férfi ifjúsági II. osztályban a sérültek és betegek miatt nehéz helyzetben lévő NEKA II. fiúcsapata 28-26-ra nyert hazai pályán a Pécsi VSE erősebb, idősebb játékosokkal felálló együttese ellen. A...

4 éve | Utánpótlás

Négy ponttal zártunk Érden

Két női csapatunk lépett pályára az Érd otthonában, és mindkét mérkőzésen győztesen hagyták el a pályát. A női ifjúsági I. osztályú bajnokságban a félidőben még két gól volt a különbség a két csapat...

4 éve | Utánpótlás