Két évvel meghosszabbította szerződését Kopornyik Zsolt, a Nemzeti Kézilabda Akadémia fiú serdülőcsapatának edzője. A kiváló szakember – akit a napokban erősítettek meg a fiú serdülőválogatott szövetségi edzőjeként – 2016 óta dolgozik Balatonbogláron, abban hisz, hogy az elvégzett munka mindig megtérül, és örül, hogy munkamorálja szerencsésen egyezik a fiúk motiváltságával.

– Össze tudnád hasonlítani a négy évvel ezelőtti önmagad a maival? Ebben a közegben hogyan változtál?

– Az nyilván a korral is jár, hogy nyugodtabb, higgadtabb lettem. Amikor csatlakoztam a NEKA-hoz, jó szakmai stábba kerültem, és ez ma is így van, sokat tanultam a kollégáimtól, tapasztalatot szereztem, és szakmailag érettebb lettem. De a személyiségem is változott, hiszen a gyerekeken keresztül lelkileg is formálódtam. Ugyanakkor az a munkaszenvedély, a motiváltság, ami akkor jellemzett, most is megvan, általában ezer fokon égek, és bár vannak hullámvölgyek, az állandóságot, a monotonitást meg kellett szokni, élvezem a srácokkal a munkát, igyekszem kihasználni azokat a lehetőségeket, amik körülvesznek minket.

– Az akadémia edzői szinte a nap huszonnégy órájában a gyerekekkel foglalkoznak, rád is jellemző, hogy mindig pontosan tudod, hogy edzésen kívül melyik játékosod éppen hol van. Hogyan lehet ehhez hozzászokni?

– Mivel itt élek Bogláron, és nincs saját gyermekem, valóban folyamatos kapcsolatban vagyok a fiúkkal, a nevelőtanárokkal vagy a szülőkkel. A fiúk tudják, hogy a munkában ellentmondást nem tűrő edző vagyok, viszont amikor nem szakmáról van szó, akkor barátként, lelki társként, esetleg gondoskodó pótszülőként fordulhatnak hozzám. A csapatban vannak zsiványok, könnyebben és nehezebben kezelhető srácok, de azt ki kell hangsúlyoznom, hogy rendkívül céltudatosok, a kézilabdáért dobog a szívük, és ebben a sportágban képzelik el a jövőjüket. Emellett azért gyermeknek is kell maradniuk, és ezt utánpótlásedzőként nem szabad elfelejtenünk.

– Az látszik, hogy a bizalom megvan a NEKA edzői és a növendékek között. Mennyire nehéz ezt elérni?

– Amikor bekerülnek az akadémiára, félnek, segítenünk kell nekik kibontakozni, majd amikor jönnek az első sikerek, és ráéreznek ennek az ízére, egyértelműen értékelik a befektetett munkánkat és hozzáállásunkat. Nem bálványoznak minket, de megértik, hogy mi értük vagyunk, és segíteni akarunk. Ez a legfontosabb dolog, és ezt a bizalmat kikényszeríteni nem, csak kiérdemelni lehet. Megterhelő néha a fiúkról való folyamatos gondoskodás, de én nagyon élvezem. Ismerem jól valamennyi játékosomat, és az elmúlt években rendre a legjobbak között voltunk. Most nyomtattam nekik egy oklevelet, mert úgy éreztem, a sors elvett tőlünk valamit, és szerettem volna, ha idén is bajnoknak éreznék magukat.

– Ha össze kellene foglalni, mit adott neked az akadémia, és miért döntöttél a hosszabbítás mellett, akkor mit emelnél ki?

– Azt gondolom, itt nem szab semmi korlátot a munkának, kiválóak a körülmények, megvannak a lehetőségek, az egységes gondolkodás és a szakmai stabilitás. Szerencsére remek szakmai közösség alakult ki, erős a kohézió, így jó légkörben tudunk együttműködni. Nagyon sok pozitív visszaigazolást kapunk a szülőktől, hogy jó, amit csinálunk, de volt tanítványok is felhívnak azzal, hogy az életben a pályán kívül is hasznosítják azokat a dolgokat, amiket tőlünk tanultak meg.