29

Jó tanulmányi eredmények az első félévben

2021. február 01, hétfő 19:11 | Oktatás, képzés

Sok bizonytalanság és több változás jellemezte az első tanulmányi félévet, melyhez az akadémia kollégiumának és diákjainak is alkalmazkodniuk kellett. Sikler Gyula, a NEKA kollégiumi intézményvezetője szerint a nevelőtanárok igyekeztek minden segítséget megadni a gyerekeknek és biztosítani a digitális oktatáshoz szükséges feltételeket.

– A COVID-járvány miatt az első félévben változások történtek az iskolai oktatás területén, melyhez a NEKA kollégiumának is alkalmazkodnia kellett.

– Szakmai szempontból nehéz félévet zártunk. Úgy kezdtük a tanévet, ahogy korábban, normál körülmények között folyt az iskolai oktatás, aztán két hónap elteltével online oktatásra váltottak a középiskolák, és onnantól kezdve a kollégiumban igyekeztünk megteremteni ennek feltételeit. Ez nem volt egyszerű, hiszen közel 120 középiskolás vett részt egyszerre a délelőtti digitális tanórákon, amelyeket épületenként két nevelőtanár felügyelt. Az esti tanulást, a következő napra való felkészülést szintén két nevelőtanár tudta segíteni. Természetesen az általános iskolásokra is igyekeztünk kellő figyelmet fordítani, az ő tanulásukhoz is megfelelő támogatást nyújtani, így összességében 140 diák beadandó feladatait, dolgozatait, a következő napra való felkészülését kellett napi szinten koordinálni. A tanulásra használt helyiségek számát megdupláztuk, a kollégium épületeiben található konyhai helyiségeket átalakítottuk tanulószobává, felszereltük számítógépekkel és elláttuk internettel, ezzel is megteremtve a digitális oktatáshoz szükséges zavartalan körülményeket. A nevelőmunka hatékonyságának növelése érdekében további fejlesztéseket és beszerzéseket indítottunk el.

– A Nemzeti Kézilabda Akadémián kezdettől komoly hangsúlyt kap a sportképzés mellett a tanulás is. Milyen eredményekkel zárták sportolóink az első félévet?

­– Azt hiszem, büszkék lehetünk arra, hogy a NEKA diákjainak tanulmányi átlaga négyes lett. Ez nagyon biztató eredmény a felmerült nehézségeket is figyelembe véve, ehhez hozzávehetjük pozitívumként a 4,36-os magatartás, illetve a 3,96-os szorgalom átlagjegyeket is. Természetesen mindig akadnak rossz osztályzatok, az egyik fontos feladatunk év végéig, hogy a problémás tantárgyakban segítsünk a fiataloknak, és szeretnénk ezt a jó átlagot megtartani, lehetőség szerint javítani. Külön kiemelném az NB I-es női csapat játékosait, akik szinte kivétel nélkül 4,5 fölötti átlagot értek el. Bár sok volt a bizonytalanság például azzal kapcsolatban, hogy az elsajátított tudás vajon elegendő-e a másnapi számonkérésre, de összességében az eddig is jól tanuló kézilabdázók ezt az akadályt is leküzdötték.

– Mennyire működőképes az iskolák vezetőivel, illetve a szülőkkel való kapcsolattartás, milyen visszajelzések érkeznek?

– Jellemzően pozitív véleményeket kapunk, a szülők többsége tudja, hogy a munkatársakkal együtt mindent megteszünk azért, hogy a NEKA-s gyerekek, akik nem otthon, hanem távol a családtól, a kollégiumban tanulnak, minden segítséget megkapjanak. A fonyódi Mátyás Király Gimnázium, illetve a Mathiász János Technikum és Gimnázium igazgatóival is rendszeresen egyeztetünk a feladatokról, követelményekről. Óráról órára változik a helyzet, de egyelőre nem látjuk annak esélyét, hogy a gyerekek visszamehessenek az iskolapadba és a tanév a hagyományos iskolai keretek között fejeződjön be. Igyekszünk mindenre felkészülni, és már azt tervezgetjük, hogy az érettségire való tanulást hogyan tudjuk minél jobban támogatni, hiszen néhány hét múlva már ez lesz a legnagyobb kihívás. 

< vissza