19

Új impulzusok a szemléletváltáshoz

2021. szeptember 14, kedd 08:00 | Tudományos háttér

A IV. Sport és Innováció nemzetközi konferencia úgynevezett nemzetközi partneri napjával kedden megkezdődik az eseménysorozat, amely ezen a napon és szerdán a Testnevelési Egyetemen, csütörtöktől már Balatonbogláron, a NEKA-n folytatódik. Ez alkalomból kérdeztük prof. dr. h. c. Mocsai Lajost, a Testnevelési Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnökét, akadémiánk alapítóját és sporttudományos főigazgatóját.

– Az ön rektori ideje alatt indult útjára ez a konferenciasorozat. Melyek voltak a legfontosabb gondolatok, amelyek anno ezt életre hívták?

– Már jó ideje észlelhettük, hogy annak idején a sport hihetetlenül gyors fejlődése gyakorlatilag kinőtte a magyar sport struktúráját, nem rendelkeztünk olyan sporttudományos háttérrel, amelyre építeni tudtunk volna. Nyugat-Európában megjelentek például azok a trendek, amikor egy futballcsapatot tíz-húsz fős stábok kísértek, akik dolgoztak a felkészítésükön, elemezték a teljesítményüket, és ehhez igazították az edzésterheléseket. A magyar köztudatban ezzel szemben mérsékelten volt jelen a sporttudomány fontossága. Az edzők például nem igazán tudták behatárolni, hogy az ő munkájukat az új irány mennyiben változtatja meg, ezért tapasztalható volt némi távolságtartás. A konferencia életre hívásával ebben akartunk előbbre lépni, nyitni egy olyan közös platformot, ahol egyrészt szabadon áramlik az információ, másrészt az ott tapasztaltak közvetlenül is hatással lehetnek a sportágak fejlődésére.

– Mi valósult meg leginkább az eredeti célok közül?

– Nyugodt szívvel állíthatom, hogy a konferencia hozzájárult a szemléletváltáshoz, és lényegében ez volt a legfontosabb cél. A technikai és technológiai újdonságok megismerése és befogadása óriási eredmény, hiszen gondoljunk csak arra, hogy az analitikai és edzésmódszerek fejlődése mennyit lendíthet az eredményességen. De muszáj követnünk a sportgazdaság és a sportipar fejlődését is, ezek a területek mind összefüggnek azzal, hogy aztán a folyamatok legvégén olyan eredmény szülessen, amit sikernek könyvelhetünk el. Hozzáteszem, ez az egyik vesszőparipám, hogy a az eredmény nem feltétlenül jelent mindig sikert, utóbbihoz az kell, hogy a sportszerető közeg annak fogadja el. Ennek a körnek a növelése is a célunk.

– A NEKA bekapcsolódásával behív egy újabb közeget ebbe az eseménysorozatba a konferencia, milyen új hatásokra számít?

– A Testnevelési Egyetem egyik küldetése, hogy segítse az utánpótlást nevelő központokat, így nagyon jó lépésnek tartom, hogy a NEKA által ezt a közeget is sikerült bevonzani. Fontos, hogy a sportakadémiák egymást segítve működjenek, de ne csak a saját köreiken belül tegyék ezt, hanem szélesítsék azt a spektrumot, ahol tanulhatnak egymástól. Kilépve a sportágspecifikus világból, rengeteg új információ és hasznosítható tudás vár a szakemberekre, és ennek a TE örömmel ad teret. Hogy új impulzusokat kap a szakembereknek ez a közege, az biztos, ha szükséges, a szemléletmód változásában, vagy éppen a kooperáció fontosságában, illetve annak a felismerésében, hogy a sport tudományos és innovatív eredményei csak a javukat szolgálhatják. 

< vissza