– Szegedi Anna vezető gyógytornász nagy motivációval és izgatottsággal kezdte el a munkát a Nemzeti Kézilabda Akadémián.

– A NEKA-n, egy rendkívül befogadó közegbe érkeztem, a kollégák sokat segítettek, így gyakorlatilag zökkenőmentes volt a kezdeti időszak. A Testnevelési Egyetem humánkineziológia-szakán végeztem, majd a Szegedi Tudományegyetemen gyógytornász-képzés elvégzése után az elmúlt három idényt a szegedi kézilabda akadémián töltöttem. Ott csak fiú kézilabdázókkal foglalkoztam, így ez mindenképpen változást jelentett a NEKA-n. A lányokkal való munka más, és nemcsak az eltérő testfelépítésre, izomzatra gondolok, hanem arra, hogy máshogy kell motiválni őket. A lányok több esetben kiöntik nekünk a szívüket, de persze a kamasz fiúk lelkével is foglalkozni kell, ez hozzátartozik a gyógytornászok munkájához és egy hosszú, monoton rehabilitációs folyamat során indokolt is.

– Egy jól működő rendszerbe érkeztél te és a három új gyógytornász kolléga, milyen volt az első pár hét és mi jellemezte a szezonkezdést?

– Valóban, egy évek alatt kidolgozott működési protokoll fogadott bennünket, és mivel rengeteg új információt kellett befogadnunk, a két „régi” munkatárs, Furján Márk és Kracz Igor segítsége jelentősen megkönnyítette az első időszakot. Az ő tapasztalatuk és támogatásuk áthidalta az esetlegesen felmerülő nehézségeket. Három pályakezdő kolléganő - Borbély Lili, Janzsó Dominika és Virág-Bali Dorottya Fanni – érkezett a csapatba, akik remekül beilleszkedtek és abszolút látszik rajtuk az elhivatottság. Az egyik legfőbb változás a mérések terén történt. Eddig valamennyi gyógytornász a saját csapatához tartozó játékosokat mérte föl, most viszont mindenki besegít ezeknél a folyamatoknál, így gördülékenyebb és időhatékonyabb a dolog, ráadásul rálátunk valamennyi sportoló állapotára és a kommunikáción is javítani tudunk. A sok pozitív visszajelzés azt mutatja, hogy ezzel jó irányba mozdultunk el.

– A munkarend terén is voltak módosítások, hiszen gyakran a reggeli erőnléti edzéseken, sőt a délutáni kézilabda-edzéseken is feltűnnek a gyógytornászok a csapatok mellett.

– Valóban, hetente átlagosan két alkalommal a gyógytornászok is jelen vannak az edzéseken. Korrekciós blokkot tartanak, a bemelegítést, levezetést, nyújtást segítik, de az erőnléti edzőknek is tudunk segíteni a sportolók mozdulatainak korrigálásában. A labdás edzéseken pedig a sérültekkel foglalkozunk, ez jó, mert egyrészt az edzők látják, hogy a játékos ugyanúgy dolgozik, ráadásul a sportoló sincs kiszakítva a csapattól, ami fontos a rehabilitáció során.

– Mennyire működik gördülékenyen a kapcsolattartás a többi részleggel?

– Folyamatosan tartunk stábértekezleteket, ahol egyeztetünk az egészségügyi, az edzői és erőnléti szakemberekkel, valamint a terapeutákkal. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy mindenki, aki a sportolókkal kapcsolatban áll, naprakész információkkal rendelkezzen a rehabilitáció szakaszairól vagy a fiatalok állapotáról. Az akadémistákról el kell mondanom, hogy többségében tudatos fiatalokkal találkozunk, akik tisztában vannak azzal, hogy a gyógytorna prevenciós szerepe legalább annyira fontos a pályafutásuk meghosszabbítása érdekében, mint a kézilabdaedzések.