05

Utánpótláskorú kézilabdázók agilitásának fejlesztése

2023. november 26, vasárnap 17:11 | Felmérések

Alábbi kutatásunk célja, hogy a szakirodalmi ismeretek alapján bizonyítsuk az agilitás képességének hatékony fejlesztését speciális edzésprogram segítségével, utánpótláskorú lányok esetében. Feltételeztük, hogy azok a gyerekek, akik az öthetes edzésprogramban részt vettek, jelentősen jobb eredményt érnek el, mint az abból kimaradó társaik. Írásunkban bemutatjuk a módszereket és levonjuk a tanulságokat is.

A kézilabdázás komplex, dinamikus és látványos labdajáték, amely a játékosok kondicionális, koordinációs és kognitív képességeit jelentősen igénybe veszi. A technikai és taktikai feladatok megfelelő végrehajtása mellett az adott szituációban a lehető legjobb döntést kell meghozniuk az eredményesség érdekében. A legtöbb sportágban, így a kézilabdázásban is fontos, hogy a sportolók képesek legyenek jelentős gyorsításokra, lassításokra, valamint mozgásirányuk gyors és hatékony megváltoztatására. Ezt a képességet összefoglalóan agilitásnak nevezzük. Ugyanakkor fontos kiemelni, hogy a sporttudomány ennek két fajtáját különbözteti meg. 1: irányváltási gyorsaság vagy előre meghatározott, nem reaktív agilitás (angol rövidítése CODS – change of direction speed). 2: reaktív, nem előre meghatározott agilitás (angol rövidítése RA – reactive agility). Előbbi esetében a sportolónak egy előre meghatározott mozgásmintát kell végrehajtania, míg utóbbi esetében valamilyen külső tényező (ellenfél, csapattárs, labda) hatására, hirtelen kell testének sebességét vagy irányát megváltoztatnia. A játék során a nem reaktív agilitás ritkán jelenik meg, hiszen rengeteg olyan külső impulzus éri a sportolót, amelynek következtében reagálnia és döntenie kell az adott szituációban. A reaktív agilitás teszten elért eredmények alapján például egyértelműen megállapítható a különbség a magas és az alacsony szinten játszó rögbijátékosok vagy labdarúgók között.

Tehát a minél jobb agilitásképesség elengedhetetlen a sportban, és ennek eléréséhez szükség van kondicionális (erő, sebesség), valamint kognitív képességekre is (elővételezés, helyzetfelismerés, környezetfeltérképezés, játékbéli minták felismerése). E komponensek fejlesztésére rengeteg igazolt módszer áll rendelkezésre, így valószínűsíthető, hogy az agilitásképesség nemcsak a felnőtteknél, de a gyerekeknél is javítható.

1. Szakirodalmi áttekintés

Az agilitást mint az észlelt ingerek hatására történő mozgást már 1976-ban felismerték és vizsgálták, ugyanakkor csak 2011-ben jelent meg az első kutatás, amelyet fiatalok körében is végeztek. Így kijelenthető, hogy ezen a területen még rengeteg kiaknázatlan lehetőség vár feltárásra és feltérképezésre. A kevés szakirodalom mellett tovább nehezíti az összehasonlítást, hogy az elvégzett tesztek különböznek egymástól, alacsony alanyszámmal készültek (főleg labdarúgó fiúk, így a nemek és a sportágak közötti különbségek sem egyértelműek). Sok esetben nincs kontrollcsoport sem, továbbá sokszor a biológiai életkor sincs meghatározva, ami torzíthatja a kapott eredményeket az utánpótlás esetében. Gyakran nem reaktív agilitás (CODS) teszteket használtak ennek a képességnek a mérésére, amelyek előre meghatározott mozgásmintát tartalmaztak, szemben a reaktív agilitás tesztekkel (külső ingerre való reagálás). Ugyanakkor a két képesség közötti kapcsolat mértéke a tudományos cikkekben még vitatott.


 

 

Az agilitás és a fizikai kvalitások közötti kapcsolatot a kor befolyásolja, így feltételezhető az agilitás egyfajta „természetes” fejlődése is egy bizonyos pontig. Az U11-es és U14-es korosztályban jelentős kapcsolatot találtak a tesztelések során a felugrás, valamint a sprintek és az agilitás között. Továbbá az U11-es és U13-as korcsoportban jelentős volt a kapcsolat a nem reaktív (CODS) és a reaktív agilitási teljesítmény között. Lehetséges, hogy ezek az összefüggések a tesztek során alkalmazott általános ingerekből fakadtak, ami miatt az elővételezés vagy a mintafelismerés háttérbe szorult, és inkább a fizikai kvalitásokra helyeződött a hangsúly, ami inkább a CODS-t írja le, semmint a reaktív agilitást. A kor előrehaladtával a fizikai képességek és az agilitás között csökken a kapcsolat. Vannak olyan kutatások, amelyek arra jutottak, hogy „stagnált az agilitás" az U15-ös, U16-os, U17-es és U18-as labdarúgóknál. Ebben az esetben a kor növekedésével nem változtak az eredmények, amely a serdülőkori „ügyetlenséggel" is magyarázható, mivel a gyors növekedés következtében átmenetileg csökken a teljesítmény és romlik a motoros koordináció. Ez gyakran körülbelül fél évvel a csúcsnövekedési időszak (angolul PHV – peak height velocity) előtt jelentkezik (lányoknál: ~12 év, fiúknál: ~14 év), de nem mindenkinél figyelhető meg.

 

Az agilitás és a fizikai kvalitások közötti kapcsolatot a kor befolyásolja

Egyes kutatások próbálták meghatározni a kapcsolatot az antropometriai és testösszetétel-indexek, a motoros képességek és a reaktív agilitás között serdülőkorú gyerekek esetében. A vizsgált fiúknál csak a CODS-teszt korrelált jelentősen az agilitásteszttel, míg a lányoknál a CODS és a láberő is megjelent. Ezek a különbségek a gyerekek esetében abból fakadhatnak, hogy korai pubertáskorban a fiúk nagyobb százalékban vesznek részt csapatsportokban, mint a lányok, emiatt feltételezhetően a fiúk motoros képességei kifinomultabbak, míg a lányok a kevésbé differenciált mozgást erővel próbálják kompenzálni.

A sérülések és az agilitás közötti kapcsolatot is vizsgálták profi felnőtt labdarúgóknál egy fél szezonon keresztül. A teszteredményekből arra a következtetésre jutottak, hogy a hosszabb játékidő, valamint a nem domináns oldalon megfigyelt gyenge reaktív agilitás (RA) jelentős sérülési rizikót hordoz magában. Így feltételezhető, hogy a jobb RA-képesség segítségével jobb a játékos helyzetfelismerése, valamint jobban reagál az új/ismeretlen szituációkra. Gyorsabban képes a jó döntés meghozatalára, ezáltal el tudja kerülni a veszélyes helyzeteket (szükségtelen ütközések/párharcok), valamint megelőzheti az izmokra ható, fölöslegesen nagy stresszel járó terhelést (sprintek, hirtelen fékezések, sérülésveszélyes helyzetek). A nem reaktív agilitás (CODS) teszt eredményei nem mutattak összefüggést a sérülések gyakoriságával. Vizsgálták a domináns és nem domináns kéz felé történő irányváltás gyorsasága közötti különbséget is férfi és női felnőtt kézilabdázók esetében CODS- és RA-tesztek során. A fényinger hatására jelentősen csökkent az irányváltási sebesség, továbbá a nem domináns kéz felé történő irányváltás sebessége jelentősen alacsonyabb volt a domináns kézhez képest. A nem domináns oldalon feltételezhetően rosszabb a játékosok koordinációja és a technikája, továbbá (a lépéslimit miatt) egy pluszrotációra is szükségük van, hogy optimális dobópozícióba kerüljenek. Összességében a férfiak nagyobb sebességgel hajtották végre az irányváltást, mint a nők.

 

A nem domináns kéz felé történő irányváltás sebessége jelentősen alacsonyabb volt a domináns kézhez képest

Több tudományos cikk is foglalkozott az agilitásképesség fejleszthetőségével, melyekben azt taglalták, hogy célzott és megfelelő ingerekkel ez a képesség is javítható. Például autóversenyzők esetében figyeltek meg fejlődést hathetes edzésprogram hatására (Witty SEM segítségével) mind a fizikai, mind a kognitív tesztekben. Ugyanakkor fontos kiemelni, hogy különböző specifikusságú ingerek különíthetők el, melyekkel a teljes agilitás vagy csak egy-egy komponense javítható. 1: magas specifikusságú inger, amikor a játékhelyzeteket szimuláló videó segítségével történik a fejlesztés (ez esetben a fizikai képességek is fejlődtek). 2: közepes specifikusságú inger, valamilyen vizuális hatás (pl. LED-lámpa) beiktatásával hajt végre feladatokat (a fizikai képességek nem, a technikai végrehajtás javult). 3: alacsony specifikusságú inger, amikor a fizikai képességek fejlesztésével javul az agilitási képesség (CODS, reaktív erő, súlyzós ellenállásos edzés). Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy a kor előrehaladtával a fizikai képességek és az agilitás közötti kapcsolat csökken, így a kognitív képességek fejlesztése kerülhet előtérbe idősebb korban.

Amit még érdemes megemlíteni a kutatások alapján, hogy a CODS- és a RA-tesztek eredményei között 15-20%-os különbséget figyeltek meg az előbbi javára (ha ugyanazt a tesztet tejesítették mindkét feltétellel), továbbá a P&RC-index (perceptual and reactive capacities index) megadja, hogy a nem reaktív és reaktív agilitás között mekkora az eltérés (minél közelebb van egymáshoz a két képesség, annál optimálisabb lehet a sportoló agilitása). Nem utolsósorban felmerül a védekező és támadó játékosok agilitásának különbözősége (a játék sajátossága és a poszt specifikussága alapján). Összességében tehát elmondható, hogy az agilitásképesség kutatása kezdetleges nemcsak a felnőtt korosztályban, az utánpótlásban is. Mérésének és fejlesztésének módszerei különböznek, és jelenleg nincs egységes álláspont erről a sporttudományban.

 

2. MÓDSZEREK

2.1. Alanyok

Az alanyok a Nemzeti Kézilabda Akadémia női U14-es csapatának tagjai, akiket két csoportra osztottunk: vizsgálati és kontrollcsoportra (utóbbi tagjai a felméréseken kívül a mindennapi edzéseken vettek részt). A beosztás teljesen véletlenszerűen történt, és mezőnyjátékosok, valamint kapusok is bekerültek a vizsgálatba. Az alanyok antropometriai adatait az 1. táblázat tartalmazza.

 

1. táblázat: Az alanyok antropometriai mutatói (átlag±szórás)

2.2. Mérési protokoll

Az öthetes edzésprogram előtti és utáni állapotot beltéri SpeedCourt (Globalspeed GmbH, Hemsbach, Németország) rendszerrel mértük fel. Ez az eszköz tartalmaz egy tévékijelzőt, egy négyzet alakú pályát (~5x5 m), valamint 9 nyomásérzékelő szenzort és egy számítógépet, amiről vezérelni lehet a szoftvert. A nyomásérzékelő szenzorok 64x64 centiméteresek. A kijelzőn 3 másodpercről történő visszaszámolás után az egyik négyzet fehéren világít. A játékosoknak a megfelelő (fehéren világító) négyzethez kell szaladniuk és lábbal megérinteniük. A mi esetünkben a rendszer által is betáplált SpeedCourt Chase Star tesztet hajtották végre az alanyok. Ebben az esetben a középső négyzetből indulva érintik a megfelelő szenzort az egyik lábbal, majd ezután visszatérnek a középső négyzethez (szintén egyik lábbal érintve), ezután futnak a következő felvillanó nyomásérzékelőhöz. Fontos, hogy a középső négyzeten kívül a többi véletlenszerű sorrendben villan föl, de a teszt folyamán mindegyik csak egyszer, összesen 8 alkalommal. A játékosok mellkasukkal végig a kijelzővel szemben helyezkedhettek, és nem fordíthattak hátat, mert az érvénytelen kísérletnek számított. A teljes csoport egyszer hajtotta végre a tesztet, majd kétperces pihenő után újra, összesen háromszor.

 

2.3. Edzésprogram

Az öthetes edzésprogramot a Witty SEM (Microgate, Bolzano, Italy) segítségével hajtottuk végre a pályán. A 8 kaput a SpeedCourt rendszerhez hasonlóan helyeztük el (ugyanolyan távolságra és elhelyezkedésre voltak a kapuk a középső négyzettől – ami szintén 64x64 cm volt). A feladatok progresszíven nehezedtek kéthetente. Az első két hétben csak egy kék négyzet villant föl, amelyhez a játékosnak oda kellett futnia, a kezét elhúzni az érzékelő előtt, majd egy újabb kapun villant föl a jel, amelyet a középső négyzet érintésével kellett elérni. A következő két hétben szintén a kék négyzetet kellett követni, de itt már a többi kapu különböző színeket és szimbólumokat jelenített meg (kék, zöld, piros számok és betűk). Az utolsó egy hétben minden érzékelő kék színű számokat és betűket jelenített meg, de ugyanúgy a kék négyzet megtalálása volt a kulcsinger. Ebben az esetben a kijelző hiánya miatt hátat fordíthatott a játékos az érzékelőknek. Heti három edzést hajtott végre a vizsgálati csoport, minden feladatban nyolcszor kellett megtalálni a kék négyzetet. Három sorozat volt összesen, a sorozatok között kétperces pihenőkkel (hasonlóan a Chase Star teszthez itt is mindenki végrehajtotta a gyakorlatot, majd utána volt pihenő).

 

2.4. Adatfeldolgozás és statisztikai elemzés

Az adatokat táblázatkezelő szoftver (Microsoft Excel, Microsoft Corporation, Redmond, Washington, USA) segítségével tároltuk és dolgoztuk fel. Az adatok normalitásvizsgálatát Shapiro Wilk’s W teszttel végeztük el. A különbség megállapításához független kétmintás T-próbát, a fejlődés kimutatásához egymintás T-próbát alkalmaztunk. A statisztikai próbákat a TIBCO Software Inc. (2018). Statistica (data analysis software system) version 13. programmal végeztük el. A különbségvizsgálattal a csoporton belüli fejlődést szignifikánsnak, statisztikailag jelentősnek értékeltük, ha a próba értéke (p) a szignifikanciahatárnak választott értéknél (0,05) kisebb értéket vett fel (azaz p≤0,05)

 

3. EREDMÉNYEK

A két csoport kiinduló állapota között nem volt jelentős eltérés, továbbá a minta normális eloszlású volt.

 

2. táblázat: A kétmintás T-próba eredményei láthatók a két csoport edzésprogram előtti és utáni állapotáról

A két csoport összehasonlítása az edzésprogram előtti és utáni eredmények alapján nem mutatott statisztikailag szignifikáns különbséget egyik mérés során sem, átlagban mindkét esetben az intervenciós csoport mutatott jobb eredményt.

 

3. táblázat: Az egymintás T-próba eredményei láthatók a vizsgálati és a kontrollcsoporton belüli változásokról

A két különböző csoporton belüli változás alapján megállapítható, hogy az edzőcsoport közel 2 tizeddel javított átlagosan az eredményein, míg a kontrollcsoport 4 tizeddel romlott a kiinduló állapotához képest. Ugyanakkor ez egyik csoport esetében sem nevezhető statisztikailag jelentős változásnak.

 

4. DISZKUSSZIÓ

Kutatásunk eredményének összevetése az eddigi szakirodalmi adatokkal nehézkes, mivel kevés az adat kézilabdában, főleg utánpótlás-korosztályban, valamint tovább nehezíti a helyzetet, hogy ezekkel az eszközökkel (SpeedCourt, Witty SEM) nem, vagy csak nagyon kevés mérés történt. Az eredmények alapján ugyanakkor megállapítható, hogy az edzésprogramban részt vevő csoport -szemben a kontrollcsoporttal, amely csak a mindennapi edzéseken vett részt -fejlődést mutatott (átlagban közel 2 tizednyit). Így a hipotézis részben megvalósult, igaz, sem a csoportok között, sem a csoportokon belül nem találtunk statisztikailag szignifikáns változást sem a program előtt, sem utána. Ennek oka lehet, hogy kevesen alkották a csoportokat, és a nem megfelelő idejű edzésinger vagy a túlzott progresszivitás az edzésfeladatokban. Továbbá jelen kutatásban a korábban meghatározott kulcsingerek közüla LED-lámpa mint vizuális fényinger és az arra való reagálás (közepes specifikusságú inger) lehet, hogy nem hozta létre az alanyokban a megfelelő hosszú távú adaptációt az agilitás fejlődésében. Ugyanakkor lehetséges, hogy a technika javulásával és a tesztfeladathoz hasonló gyakorlatok többszöri ismétlésével, ha nem is szignifikánsan, de fejlődtek eredeti állapotukhoz képest. Igaz, mivel más motorikus vagy kognitív tesztet nem végeztek, így nehéz megállapítani, pontosan minek is tudható be a fejlődés. Ettől függetlenül ezek az eredmények egybevágnak több korábbi kutatás megállapításaival, amelyek szintén arra jutottak, hogy az agilitás célzott edzéssel fejleszthető. Összességében tehát a speciális fényingerek segítségével végzett edzés pozitív hatással volt az agilitásra utánpótláskorú lány kézilabdázók esetében.

 

 
< vissza