Két akadémiai tornán már túl van a NEKA leánycsapata, az elsőnek Győr, míg a másodiknak Debrecen adott otthont, a kisalföldi és a hajdúsági erőpróbán is összejött egy-egy bravúros diadal. Hajdu János, a női szakág vezetője és Bohus Beáta vezetőedző mindegyik megméretésen arra törekedett, hogy mindenki azonos játékidőt kapjon, hiszen nem a győzelem, hanem a játéklehetőség biztosítása a cél.

– Az akadémiai korosztályban a 2008, 2009-ben születettek, illetve a 2010-esek is szerepelnek – mondta Hajdu János, a NEKA női szakágának vezetője. – Ez nálunk a négyes edzési, azaz a képzési csoport. – Az ügyesebbek a serdülőknél és az ifjúságiaknál, sőt az NB I-es csapattal is edzenek. Az akadémiai tornákon nem az eredményesség számít, s az sem, hogy felmérjük, hol tartunk az akadémiák közötti versenyben, hanem az: biztosítsunk játéklehetőséget a gyerekeknek. Ezért sohasem a legjobbjainkat visszük el a megméretésekre. Azok kapnak szerepet, akik az U17-ben, az U19-ben nem tudnak még játszani vagy éppen nem férnek be az NB II-es keretbe. Ezért általában nem nyerjük meg a sorozatot, de vannak olyan mérkőzések, melyekre jobban odafigyelünk.

– Az eddigi két torna szinte mindegyik mérkőzésen ugyanannyi percet játszott az összes gyerek.

– Az egyenlő játékidőt úgy lehet biztosítani, ha szakaszokat játszatunk, azaz tizenkét és fél percenként időt kérünk és sort cserélünk: hét játékos le, hét pedig föl. A győri tornán végig így szerepeltünk, s a Debrecennel és a házigazdákkal is partiban voltunk, pedig a hazaiak elleni találkozó előtt azt mondtam a gyerekeknek, ha tíz alatt maradunk, az már egy jó eredmény. Hiszen nagyon erős a csapatuk, évek óta együtt játszanak, végül úgy kaptunk ki hárommal, hogy még vezettünk is. De okoztunk meglepetést is, hiszen legyőztük a Fradit. Úgy állítottam össze a csapatot, hogy volt egy 2008-as és egy 2009-es sor. Az idősebbekkel kezdtünk, s ekkor nálunk volt az előny, aztán jöttek a fiatalok, s akkor utolért minket az ellenfél, mert a rivális edzői „meccseltek”, tehát csak egyet-egyet változtattak, azaz mindig a legjobb összeállításra törekedtek.

– Aztán a debreceni erőpróba utolsó összecsapásán változtattak az addig megszokott koncepción.

– Az első két meccset még időre játszottunk, s mindegyiket viszonylag nagyobb különbséggel elveszítettük, de az erősebb felállásban mindig tartottuk magunkat. Bohus Beáta edző úgy döntött, a DVSC elleni zárómérkőzés előtt, hogy változtatunk a taktikán: ha úgy áll a dolog, akkor jöhet a sorcsere, viszont, ha előnyben leszünk, akkor nyerjük meg az összecsapást. Erősebb sorral kezdtünk, s tizenkét perc után már négy góllal vezettünk, ekkor mondtuk a gyerekeknek, most nyerésre játszunk, s végül hét találattal legyőztük a torna legjobb csapatát. Bea nagyon jól forgatta a társulatot, sokat cserélt – igaz, a megszokott időnkénti sorcsere elmaradt –, hat-nyolc percenként egy-két változtatást eszközölt. Úgy indultunk haza, hogy nagyon megdicsértük a gyerekeket, meg magunkat is, hiszen ez a jó út. Ráadásul láttam húsz boldog szülőt a lelátón, ők ugyanis azért utaznak többszáz kilométert, hogy lássák játszani a gyermeküket, nem érdekli őket, hogy nyerünk vagy éppen veszítünk. Mindig van valami pozitív dolog, amibe bele lehet kapaszkodni, például abba, az adott 12 és fél percet megnyertük, valamelyik játékos adott nyolc gólpasszt, jól védett a kapus. Sokkal jobb ez a rendszer, mintha beneveztük volna őket az U17 harmadosztályba, ahol mindenkit húsz góllal vernénk meg.

– Mi a legnagyobb hozadéka a tornáknak?

– Az, hogy a magyar válogatottban ott van Vámos Petra, Juhász Gréta, Albek Anna és Pásztor Noémi. A nevelés, az utánpótlásképzés nem egy meccsre, nem egy tornára szól. Mindig azt mondom a szülőknek: ide négy évre hozzák a gyereküket, ne legyenek türelmetlenek, négy esztendő múlva majd beszélhetünk az eredményekről, de addigra lesz egy érettségije a gyereknek és a tehetségétől függően, az NB I-be vagy éppen az NB I/B-be mehet. De még azt is megígérjük, hogy a fiatalok többségét fel fogják venni egyetemre, főiskolára. Sok egykori növendékünkből lett edző, gyógypedagógus, óvónő, testnevelőtanár. Az a filozófiánk, hogy teljes embert nevelünk, nálunk mindig a gyerek az első. Nekem a válogatott a második, a NEKA a harmadik és az edző csak a negyedik. Összesen hetven egykori akadémistánk játszik az élvonalban, heten eljutottak a felnőtt válogatottig is.

– Várják a lányok az akadémiai a tornákat?

– Nagyon! Meg vannak sértődve, hogy keveset játszunk, föl vannak háborodva, hogy nem indulunk bajnokságban. Mindig kérdezik, mikor lesz már a következő meccs, de nem aranyosan, hanem kicsit követelőzően, de ezért szeretjük őket, mert ez jó dolog. Az első év nálunk a munkáról szól, nem játszunk komoly meccseket, s ezt a szülőknek már az elején elmondjuk, ahogy azt is, ha ez nem tetszik nekik, ne hozzák ide a gyereküket. Az első esztendő a képzésé, erre azért van szükség, mert a mindegyik gyermek más-más szinten van.

– Milyen alapképzetséggel érkeznek a gyerekek a NEKA-ra?

– Valaki úgy jön, hogy hetente kettőt edzett, de akadnak olyanok is, akik négyet. A felvételnél mindig azt nézzük, mi lehet a kézilabdapalántából négy év múlva. A kollégákkal készítünk egy fejlődési prognosztizációt és e szerint dolgozunk velük. Ilyenkor még nincs poszt, szinte mindenki lövő, aztán a lövőből lesz a szélső vagy éppen a beálló. Előfordult, hogy tévedtünk, egy gyereket betettünk, a bal szélre, mert jó keze volt, de nem gyorsult fel eléggé, úgyhogy behoztuk lövőbe, mert megnőtt, most már tíz gólokat lő az U17-ben és az NB II-ben. Borzasztóan fontos, hogy a gyerekek naptári életkora 12-14 év között van, ám van egy biológiai élekor is, mely azt mutatja meg, mennyire fejlett. Van, aki e szerint már 2006-os, azaz akcelerált (fejlődésben előrehaladott), akad, aki normál (megfelelőek az életkori sajátosságai), s van, aki három, vagy akár négy esztendővel el van maradva, ezt szaknyelven retardáltnak nevezik, de még véletlenül sem a szó negatív értelemben. Őket kell egy év alatt úgy összedolgozni, hogy homogénebb legyen csoport, tudjunk nekik edzést tartani. Ha esetleg tévedtünk a kiválasztásnál, akkor sem küldjük el a gyereket, hanem tovább visszük, hiszen nem lehet mindenkiből élsportoló, aki ezt gondolja, az téved.