Az Európa-bajnoki aranyérmes női ifjúsági válogatott szövetségi edzője, Bohus Beáta szerint kivételesen jó csapategység alakult ki már a felkészülés során, amit a pályán mutatott teljesítmény is...
4 éve | Utánpótlás
Első alkalommal bérelte ki a NEKA futballpályáját az Újpesti Haladás FC. Az 1995-ben megalakult egyesület több csapattal edzett Balatonbogláron, a nyolcévesektől egészen a tizennyolc esztendős fiúkig...
4 éve | Nemzetközi edzőközpont
Komoly felkészülés előzte meg a női ifjúsági Európa-bajnoki szereplést, mely fantasztikus magyar sikert hozott. A magyar válogatott keretében valamennyi játékos szerepet kapott a tornán, mindig más...
4 éve | Utánpótlás
Rendben megérkezett és már az első edzéseken is részt vettek a NEKA fiú 2-es és 3-as csapatának tagjai, akik ezen a héten Tatán edzőtáboroznak. Kopornyik Zsolt és Lehőcz Zoltán együttese a közös...
4 éve | Utánpótlás
Fantasztikus játékkal és százszázalékos teljesítménnyel nyerte meg a montenegrói U17-es női kézilabda Európa-bajnokságot a magyar válogatott. A Bohus Beáta és dr. Woth Péter által irányított együttes,...
4 éve | Utánpótlás
Igazi döntőbe illő játékot és küzdelmet hozott a NEKA-Veszprémi KKFT párharca, amit a csehországi nemzetközi torna első helyéért rendeztek. A végig kiélezett csatában hatvan percen át méltó ellenfelei...
4 éve | Utánpótlás
A NEKA férfi NB I-es csapata a csehországi nemzetközi felkészülési torna második napján újabb nagyszerű győzelmet aratott, ezzel bejutott a döntőbe. Sótonyi László együttese a cseh Brno ellen nyert...
4 éve | Utánpótlás
Immáron ötödik alkalommal edzőtáborozik a Gyömrői Kézilabda Akadémia a NEKA-n. Valenta Eszter edző idén két serdülő csapattal: egy lány és egy fiú együttessel érkezett meg Balatonboglárra, és azt...
4 éve | Nemzetközi edzőközpont
Végig vezetve, magabiztosan nyert 33-25-re a magyar női ifjúsági válogatott Dánia ellen a montenegrói U17-es kézilabda Európa-bajnokság elődöntőjében, így vasárnap az aranyéremért játszhat. Az...
4 éve | Utánpótlás
A szezon előtti felkészülési időszakban több edzőmérkőzésen lépnek pályára a NEKA együttesei itthon és külföldön. Férfi NB I-es csapatunk a csehországi Nové Veselyben zajló nemzetközi torna 1....
4 éve | Utánpótlás
A női NB I-es bajnokság tavalyi szezonjának bronzérmese, a Motherson Mosonmagyaróvár csapata edzőtáborozik péntektől a Nemzeti Kézilabda Akadémián. Ahogy Gyurka János vezetőedző elmondta, kilenc új...
4 éve | Nemzetközi edzőközpont
Edzőtábora utolsó napján is keményen dolgozott a Pick Szeged fiú serdülőcsapata a NEKA-n. Csütörtök délelőtt még konditermi gyakorlatokat végeztek, ezt azonban később a pakolás, majd a búcsú követte....
4 éve | Nemzetközi edzőközpont
Az utolsó másodpercekben lőtt góllal nyert 36-35-re Svédország a magyar ifjúsági válogatott ellen horvátországi Európa-bajnokság első csoportkörében. Az első félidő kiegyenlített játékot hozott,...
4 éve | Utánpótlás
A NEKA fiú csapatai kedden a PLER otthonában, míg ma Balatonbogláron léptek pályára a Tatabánya elleni felkészülési mérkőzéseken.
4 éve | Utánpótlás
Svédország ellen lép ma pályára 18.30-kor férfi ifjúsági válogatottunk a horvátországi korosztályos Európa-bajnokság első csoportmérkőzésén. Kárpáti Krisztián együttese másfél évig nem tudott közösen...
4 éve | Utánpótlás
A 2021/2022-es szezon több változással jár a férfi szakágban. Edzőink beszéltek az új helyzetről és az elvárásokról.
4 éve | Utánpótlás