
HÍREK
A Balatonbogláron edzőtáborozó magyar férfi juniorválogatott felkészülési mérkőzésen 31-27-es győzelmet aratott Szerbia ellen. Sótonyi László szövetségi edző minden játékosának lehetőséget adott a...
2 éve | Utánpótlás

Az idei első utánpótlás bajnoki mérkőzéseken fölényes győzelmet aratott a NEKA U19-es és U17-es csapata a Mosonmagyaróvár, illetve a Dabas ellen. Mindkét együttesünk magabiztosan őrzi ezzel vezető...
2 éve | Utánpótlás

Színvonalas nemzetközi tornán vett részt a NEKA fiú serdülőcsapata, amely két cseh és egy német ellenféllel mérethette meg magát. A mieink nem a legjobb összeállításban utaztak Csehországba, hiszen...
2 éve | Utánpótlás

A kiemelt akadémiák között rendezett női Akadémiai torna második fordulóját Budapesten rendezték, ahol a NEKA két nagyszerű győzelemmel és egy vereséggel a második helyen végzett. A lányok mindhárom...
2 éve | Utánpótlás

Már most és a következő napokban több helyszínen készülnek együtt a magyar korosztályos férfi kézilabda-válogatottak. A szövetségi edzők a keretekbe összesen 17 NEKA játékost hívtak be. A juniorok...
2 éve | Utánpótlás

A Nové Veseliben rendezett nemzetközi Sokol Kupán vesz részt a NEKA fiú serdülőcsapata, amely szombaton két mérkőzést játszott. Lehőcz Zoltán együttese a cseh Plzen és a házigazda ellen lépett pályára...
2 éve | Utánpótlás

Ezen a hétvégén az FTC Kézilabda Akadémia a helyszíne a lánycsapatok részére kiírt kupának, a fővárosi forduló első napján a NEKA 26-24-re nyert a DVSC ellen. A Hajdu János által irányított...
2 éve | Utánpótlás

Hosszú idő után újra közös vetélkedőt rendezett a NEKA női szakága. Az esemény komoly múltra tekint vissza, de az elmúlt években nem volt lehetőség hasonló csapatépítő programokra, így mindenki nagy...
2 éve | Utánpótlás

Közeleg az év vége, a NEKA utánpótláscsapatai sikeres őszi szezon után pihenhetnek az ünnepek alatt. Az ifjúsági és serdülő bajnokságban is a NEKA férfi, illetve női csapata vezet úgy, hogy a négy...
2 éve | Utánpótlás

A Balatonbogláron edzőtáborozó férfi ifjúsági válogatottunk felkészülési mérkőzésen 34-30-ra nyert Horvátország ellen. A találkozó félidejében is négy góllal vezetett a magyar csapat, amely a...
2 éve | Utánpótlás

A Nemzeti Kézilabda Akadémián decemberben meghirdetett adománygyűjtés bevételéből vásárolt élelmiszereket, és a Tatabánya elleni férfi NB I-es meccsen a szurkolók által pályára dobott plüssjátékokat a...
2 éve | Utánpótlás

A kézilabda Diákolimpia balatonboglári elődöntőjében a Mathiász János Gimnázium és Technikum csapata két magabiztos győzelmet aratott nagykanizsai és szombathelyi ellenfelével szemben, ezzel...
2 éve | Utánpótlás

Két győzelemmel és egy vereséggel zárta női ifjúsági válogatottunk a lengyelországi ORV nemzetközi tornát, és jobb gólkülönbségének köszönhetően az azonos ponttal végző szlovákok és lengyelek előtt...
2 éve | Utánpótlás

Ma délelőtt az év utolsó mérkőzésére készült a NEKA U22 csapata a női NB II-Dél-nyugati csoportjában a fővárosi Szent István SE U22 ellen. A boglári fiatalok az egész ősz során mutatott magabiztos,...
2 éve | Utánpótlás

A NEKA korosztályos fiúcsapatai a Budai Farkasok otthonában léptek pályára az év utolsó mérkőzésén, és a győzelmeknek köszönhetően megőrizték vezető helyüket a tabellán. Az U20-as találkozó rangadóhoz...
2 éve | Utánpótlás

Budaörsön lépett pályára és aratott 38-17-es sikert a NEKA fiú U16-os csapata a 2022-es év utolsó mérkőzésén. Gazdag Tibor csapata a félidőben már hat góllal vezetett, végül fölényesen nyert, méltó...
2 éve | Utánpótlás
