30

Fiatalok párharca Bogláron

Kiélezett párharc várható a K&H férfi kézilabda liga Balaton-parti mérkőzésén, hiszen a 13 pontos NEKA azt a Fejér B.Á.L. Veszprémet fogadja, amely 14 ponttal áll a tabellán, így mindkét együttes...

3 éve | Utánpótlás

Közös tervek a Pécsi Tudományegyetemmel

Együttműködési lehetőségekről egyeztetett egymással a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karának dékánja, prof. dr. Ács Pongrác, a NEKA ügyvezetője, Mocsai Tamás, illetve az akadémia...

Alapszakasz-győztesek az ifi lányok

A női ifjúsági I. osztályban a listavezető NEKA I. hazai pályán 34-22-re győzött a második Szombathely ellen, ezzel eldőlt, hogy csapatunk a Nyugati csoport győzteseként vesz részt a négyes döntőben....

3 éve | Utánpótlás

Megérdemelt győzelem

A női ifjúsági I. osztály harmadik helyén álló NEKA II. a negyedik Dunaújvároshoz látogatott a szerdai játéknapon és háromgólos első félidei vezetést követően 23-20-as győzelmet aratott. Ahogy dr....

3 éve | Utánpótlás

Fontos két pont a Népligetből

Motiváltan és nagy akarattal játszott a NEKA a női NB I/B-s bajnokságban rendezett mérkőzésen, ahol 35-31-es győzelmet aratott az FTC otthonában. A boglári lányok fegyelmezetten kézilabdáztak és...

3 éve | Utánpótlás

Gólzáporos hazai győzelem

A már bajnok NEKA csapata hazai pályán 45-20-ra nyert az Ajka ellen a férfi ifjúsági II. osztályban. Ellenfelünket dicséret illeti a tisztes helytállásért, hiszen a ballagások és egyéb elfoglaltságok...

3 éve | Utánpótlás

Módszertani szakmai nap Szegeden

A Kézilabda-specifikus Módszertani Központ szakmai napot rendez május 16-án Szegeden. Az elismert előadók, a szakmai programok, a kerekasztal-beszélgetések és gyakorlati edzésbemutatók nem kizárólag a...

Egygólos vereség a Fraditól

Félidőben még két góllal vezetett, végül 26-25-re kikapott a NEKA a vendég Ferencvárostól a K&H férfi kézilabda ligában. A két csapat szinte végig fej-fej mellett haladt, komolyabb előnyt egyik fél...

3 éve | Utánpótlás

Különleges ajándékokkal készültek a növendékek

Ma az édesanyákat köszöntjük, erre a különleges ünnepre a NEKA növendékei is nagy lelkesedéssel és szeretettel készültek. Az elmúlt időszak kézműves foglalkozásait Élő Andrea kollégiumi nevelőtanár...

3 éve | Utánpótlás

U16: a Fradié lett a két pont

A férfi U16-os bajnokságban a NEKA hazai pályán játszott a harmadik helyezett Ferecncváros ellen, amely 24-17-es győzelmet aratott. A mieink ezúttal nem tudták megszorítani a zöld-fehéreket.

3 éve | Utánpótlás

Négyes döntőben az ifi lányok is

A női ifjúsági I. osztályban élen álló NEKA I. csapata a Pénzügyőr otthonában 30-19-re győzött, ezzel matematikailag is eldőlt, hogy bejutott a Final Fourba. A Bohus Bea és Siti Bea által irányított...

3 éve | Utánpótlás

Újra hazai pályán az NB I-ben

Három idegenbeli bajnoki mérkőzés után újra hazai pályán bizonyíthat a NEKA a K&H férfi kézilabda ligában, ahol a három hetes szünet után a Ferencváros ellen folytatjuk. A pénteken 18 órakor kezdődő...

3 éve | Utánpótlás

Egy lépéssel közelebb

Hazai pályán nyert 42-28-ra az élen álló NEKA csapata a negyedik Éles KISE ellen a fiú serdülőbajnokságban, így újabb lépést tett a rájátszásba kerülés felé. Lehőcz Zoltán együttese gyors, lendületes...

3 éve | Utánpótlás

Küldetésünk a magyar sportot szolgálni

A Testnevelési Egyetem súlyemelő szakedző alapképzésének hallgatói látogattak el a Nemzeti Kézilabda Akadémiára kedden. A csoportot Gyurkovics Ferenc edzésmódszertani szakértő vezette körbe a...

Itthon nyertek az ifi fiúk és lányok

Hazai pályán fogadta ellenfelét a női és férfi ifjúsági bajnokságban szereplő együttesünk. A tabella harmadik helyén álló NEKA II. lánycsapata a Szent István SE ellen szoros első félidőt követően a...

3 éve | Utánpótlás

Az egyik legkomolyabb kihívás következik

Május 2-án megkezdődik az írásbeli érettségi időszaka, amely az ország összes végzősét, köztük a NEKA növendékeit is komoly kihívás elé állítja. A Mátyás Király Gimnáziumban tizenegy, a Siófoki SZC...