Mindkét mérkőzését megnyerte, így első helyen jutott tovább a Diákolimpia megyei döntőjébe a Boglári Általános Iskola csapata. A IV. korcsoportnak rendezett Somogy megyei elődöntőben a szinte...
3 éve | Utánpótlás
Az utánpótlásképzésben rendkívül fontosak az egyéni edzések, ahol külön foglalkoznak a gyerekekkel a szakemberek. Az egyéni képzés gyakran hangsúlyosabb mint egy mérkőzésre való felkészülés.
3 éve | Utánpótlás
A NEKA korábbi növendéke, Woth Viktória tavaly májusban szenvedett térdszalag-sérülést, majd több műtét és komplikáció után novemberben kezdhette el a teljes értékű rehabilitációt. Viki a 2021/2022-es...
3 éve | Rehabilitáció
Sorozatban negyedik győzelmét aratta idén a NEKA csapata az U16-os fiúbajnokságban, Szobol Zsolt együttese ezúttal hazai pályán nyert 25-19-re a Békés ellen. A mieink az első félidőt még egygólos...
3 éve | Utánpótlás
Tovább folytatódik a Nemzeti Kézilabda Akadémia és a szintén balatonboglári székhelyű, intézményünket már 2014. óta támogató Halker Kft. partneri együttműködése. Mocsai Tamás, a NEKA ügyvezetője,...
3 éve | Utánpótlás
A héten nemcsak a felnőtt női kézilabda-válogatott, hanem három korosztályos nemzeti csapatunk is edzőtáborban készül, illetve felkészülési mérkőzéseket játszik. A junior, az ifjúsági és a serdülő...
3 éve | Utánpótlás
Fantasztikus játékkal nyert a NEKA listavezető csapata a női NB I/B-s bajnokság Nyugati csoportjában, ahol Kozármislenyben aratott 28-16-os győzelmet. Az alapszakasz utolsó fordulójában két felsőházba...
3 éve | Utánpótlás
Rövid összefoglaló a NEKA–Budakalász KZrt. K&H férfi kézilabda liga mérkőzésről.
3 éve | Utánpótlás
A K&H férfi kézilabda ligában a NEKA a Budakalászt fogadta, amely 33-30-ra megnyerte a találkozót, megszerezve ezzel első idegenbeli sikerét. Sótonyi László vezetőedző több alapemberére nem...
3 éve | Utánpótlás
A Pécsi VSE otthonában szerzett újabb győzelmet a NEKA II. fiúcsapata, amely 42-30-as sikerének köszönhetően továbbra is ötpontos előnnyel vezet az ifjúsági II. osztályú bajnokságban. Lehőcz Zoltán...
3 éve | Utánpótlás
Ma találkozott Telkiben a magyar női kézilabda-válogatott, amely két Eb-selejtező mérkőzésre készül Spanyolország ellen. Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány a korábbi NEKA játékost, Kajdon Blankát...
3 éve | Utánpótlás
Néhány lelkes munkatársnak köszönhetően egy rendhagyó Mathiaszos miniszalagavatót tartottunk a NEKA-n, így azok a gyerekek is átélhették az ünnepi eseményeket, akik a covid miatt az iskolai...
3 éve | Oktatás, képzés
Fontos két pontot szerzett a NEKA férfi ifjúsági csapata, amely hazai pályán 47-36-ra győzte le a Budakalászt. Kopornyik Zsolt együttese végig magabiztosan vezetett, és ezzel a sikerrel újra az élre...
3 éve | Utánpótlás
A férfi NB I-es bajnokság szombati játéknapján a NEKA hazai pályán bizonyíthat a Budakalász KZRT ellen 16 órától. Fiatal együttesünk szeptemberben kétgólos vereséget szenvedett ellenfelünk otthonában,...
3 éve | Utánpótlás
Motivált, tettre kész és céltudatos. Röviden talán ezekkel a kifejezésekkel lehetne legjobban jellemezni Sebestyén Örsöt, aki január óta a Nemzeti Kézilabda Akadémia humánkineziológusi...
3 éve | Tudományos háttér
A női ifjúsági bajnokságban nagyon fontos győzelmet aratott a NEKA II., amely 30-25-re nyert a Pénzügyőr otthonában, így feljött a második helyre és egy ponttal megelőzi a harmadik Szombathelyt. A...
3 éve | Utánpótlás