A NEKA nyerte a leány serdülő bajnokság rangadóját, miután a tabellát vezető együttesünk hazai pályán 31-24-re győzött a második helyezett Érd ellen. Ifj. Kiss Szilárd a nyilatkozatában kiemelte, hogy...
3 éve | Utánpótlás
A NEKA-ra évek óta járnak edzőtáborozni külföldi csapatok és válogatottak, sőt, már idén is több megkeresés érkezett. A modern, jól felszerelt létesítmények, a fejlett eszközpark és az elismert...
3 éve | Nemzetközi edzőközpont
Idei harmadik mérkőzését is megnyerte a NEKA fiú U16-os csapata, amely a keddi fordulóban 41-29-es sikert aratott Győrben. Szobol Zsolt együttese a 11. percben már ötgólos előnyben volt, és miután...
3 éve | Utánpótlás
A Nemzeti Kézilabda Akadémia BESZERZÉSI ÜGYINTÉZŐ pozícióra munkatársat keres.
3 éve | Nemzetközi edzőközpont
Óriási hittel és akarattal küzdött a NEKA csapata Egerben, és bár az 56. percben még négygólos hátrányban volt, a mérkőzés utolsó négy gólját megszerezve, végül 29-29-es döntetlen ért el a hevesiek...
3 éve | Utánpótlás
Bravúros hajrával, 24-20-as győzelmet aratott a NEKA csapata Szombathelyen, így egy fordulóval az alapszakasz vége előtt öt pontos előnnyel vezeti a tabellát. Az ellenfél a 46. percben még vezetett,...
3 éve | Utánpótlás
A NEKA régiós partnerprogramjának keretében kétnapos rendezvényen láttuk vendégül a Marcali VSZSE, a Rinyamenti KC, a Hévíz SK és a TUNGSRAM SE Nagykanizsa 12-13 éves leány kézilabdázóit. Pénteken és...
3 éve | Utánpótlás
Fordulatos mérkőzésen, hazai pályán nyert a NEKA U16-os fiúcsapata a Pick Szeged ellen 22-21-re, ezzel feljött a tabellán a negyedik helyre. Szobol Zsolt együttese az első félidőben már hatgólos...
3 éve | Utánpótlás
A NEKA férficsapata két hazai mérkőzést követően idén először lép pályára idegenben a K&H kézilabda liga szombati fordulójában. A házigazda a tabella 13. helyén álló SBS Eger lesz, amely a legutóbbi...
3 éve | Utánpótlás
Listavezető férfi ifjúsági csapatunk a második helyezett Győr otthonába látogatott, ahol 35-31-re a hazaiak nyertek. A mieink hatvan percen keresztül harcoltak az idősebb játékosokkal felálló...
3 éve | Utánpótlás
Három hazai meccset rendeztek ma Balatonbogláron. Izgalmas párharcot hozott a NEKA II. – Győr női ifjúsági párharc, mely a zöld-fehérek 23-21-es győzelmét hozta. A mieink ötgólos hátrányba kerültek a...
3 éve | Utánpótlás
A férfi NB I-ben szereplő NEKA játékosa, Szeitl László a Csurgóhoz igazol. A somogyi klub csapatkapitányára, Szeitl Erikre a térdsérülése miatt közel kilenc hónapos kihagyás vár, így nem sokkal az...
3 éve | Utánpótlás
Nagy akarattal és egymásért küzdve nyert hazai pályán 28-24-re a NEKA éllovas csapata, amely a harmadik helyen álló Pénzügyőr ellen gyűjtötte be a két pontot. A mérkőzés nagy részében a vendégeknél...
3 éve | Utánpótlás
Rövid összefoglaló a NEKA–Pick Szeged K&H férfi kézilabda liga mérkőzésről.
3 éve | Utánpótlás
Sportszerű mérkőzésen, nagyszerűen játszott a NEKA újonc csapata, amely 31-26-re kapott ki és végig méltó ellenfele volt a bajnoki címvédő Pick Szegednek. A boglári fiatalok közül bárki lépett...
3 éve | Utánpótlás
Nagyon motiváltan és lelkesen lépett pályára a NEKA U16-os fiúcsapata idei első bajnoki mérkőzésén, melyen 31-27-re nyert a Gyöngyös ellen. A mieink végig kézben tartották a találkozót, kilenc perccel...
3 éve | Utánpótlás