Pénteken 18 órától a bajnoki címvédő Pick Szeged ellen lép pályára a NEKA újonc csapata Balatonbogláron a K&H férfi kézilabda ligában. A mieink szeptemberben a Tisza-parti együttes otthonában...
3 éve | Utánpótlás
Bendicsek Ákos, a NEKA átlövője nyilatkozott a pénteki Pick Szeged elleni NB I-es mérkőzés előtt, és visszatekintett a két csapat szeptemberi párharcára is.
3 éve | Utánpótlás
A legutóbbi két hónap teljesítményét értékelve két-két lány, illetve fiú játékosunk vehette át a Hónap akadémistájának járó elismerést. Decemberben Keceli-Mészáros Renáta és Tárnoki Márkó, januárban...
3 éve | Utánpótlás
Idegenben is magabiztosan győzött női és két fiúcsapatunk a korosztályos bajnokságokban, így megerősítették vezető helyüket a tabellán. A NEKA I. Mosonmagyaróváron lépett pályára a női ifjúsági I....
3 éve | Utánpótlás
Játékosunk, Dely Márton 2015-ben került a Nemzeti Kézilabda Akadémiára, így édesapja, Dely Ferenc – akivel a napokban támogatói megállapodást kötött a NEKA – már hét éve figyelemmel kíséri Marci és az...
3 éve | Utánpótlás
A Magyar Kézilabda Szövetség elnöksége megválasztotta a 2021-es év legjobb kézilabdázóit. Az utánpótláskorú játékosok között korábbi növendékünk, Kajdon Blanka végzett az élen, míg Uhrin Lili a...
3 éve | Utánpótlás
Nagyszerű sikert aratott a tabellán első helyen álló NEKA leány serdülőcsapata, amely a harmadik Győr otthonában nyert 38-27-re. A boglári lányok remek csapatmunkával, és fegyelmezett játékkal szinte...
3 éve | Utánpótlás
Egy sportolónak nehéz az elvárásoknak megfelelnie, legyen szó akár az iskoláról, akár a választott sportágáról. Helyzetét azonban nagyban megkönnyíti, ha az őt képző akadémia és az oktatási intézmény...
3 éve | Oktatás, képzés
Az előző évhez hasonlóan, 2022-ben is meghirdetjük a Nemzeti Kézilabda Akadémia nyári önkéntes szakmai gyakorlatát humánkineziológusok számára. A jelentkezők közül a NEKA szakemberei két főt...
3 éve | Oktatás, képzés
Az előző évhez hasonlóan, 2022-ben is meghirdetjük a Nemzeti Kézilabda Akadémia nyári önkéntes szakmai gyakorlatát a harmadévüket sikeresen teljesített gyógytornász hallgatók számára. A jelentkezők...
3 éve | Oktatás, képzés
Rövid összefoglaló a NEKA–HE-DO B Braun Gyöngyös K&H férfi kézilabda liga mérkőzésről.
3 éve | Utánpótlás
A NEKA idén hazai pályán folytatta az NB I-es bajnokságot a HE-DO B. Braun Gyöngyös ellen, a találkozó végül a rutinos vendégcsapat 35-29-es győzelmével ért véget. A boglári fiatalok végig küzdöttek...
3 éve | Utánpótlás
Újabb győzelmet aratott a NEKA csapata a férfi megyei bajnokságban, ahol 48-18-as sikerrel zárt a Hosszúhetény ellen. A boglári fiúk a 12. meccsüket is megnyerték, így magabiztosan vezetik a tabellát....
3 éve | Utánpótlás
A női NB I/B-s bajnokságot vezető NEKA csapata a vendég Mohács ellen lépett pályára a pénteki játéknapon, és nagyot küzdve, megérdemelten nyert 28-23-ra. A fontos győzelemnek köszönhetően három...
3 éve | Utánpótlás
A bajnoki szünetet követően ezen a héten folytatódnak a K&H férfi kézilabda liga küzdelmei. A nagyszerű őszi teljesítményt követően a NEKA fiatal csapata a 6. helyen áll, és szombaton 16 órától a...
3 éve | Utánpótlás
A mai napig sikertörténetnek tartja a NEKA megalakulását Mészáros Miklós. Balatonboglár polgármestere szerint az intézmény felemelő és pozitív hatást gyakorol a városra, amely ráadásul még a...
3 éve | Egyéb