13

NEMZETKÖZI EDZŐKÖZPONT

Olimpiai bajnokok a NEKA-n

Rövid edzőtáborozást tartott a Nemzeti Kézilabda Akadémián a rövidpályás gyorskorcsolyázók olimpiai kerete. A 17 versenyzőből álló csapat csütörtökön kerékpárral érkezett meg Balatonboglárra öt és fél...

Gyorskorcsolyázók a NEKA-n

Gyorskorcsolyázók edzőtáboroznak Balatonbogláron ezen a héten. Miután a versenyidőszak március végén fejeződött be, kis pihenő után a csapat számára tulajdonképpen már el is kezdődött a felkészülés a...

Más sportágak gyakorlóit is várja a NEKA

A kézilabda mellett más sportágak gyakorlóit is várja táborozni vagy rehabilitációra a NEKA. Pantelics Péter, a kapuvári Castrum SC elnöke néhány munkatársával járt az akadémián, hogy egyeztessék a...

Vendégek a MOB-tól

Hétfőn délután a Magyar Olimpiai Bizottság vezetői érkeztek Balatonboglárra, ahol megismerkedtek a NEKA létesítményeivel.

NEKA-INSIDE – Balatoni edzőtáborban a DVSC csapata

Egy héten át Balatonbogláron készül a DVSC SCHAEFFLER női kézilabdacsapata. Ahogy Köstner Vilmos vezetőedző és korábbi növendékünk, Vámos Petra elmondta, az edzőtáborban fárasztó edzések és jó...

Visszatérő kupaszereplők

Ismét Balatonbogláron, a Nemzeti Kézilabda Akadémián edzőtáborozik az ötszörös BL-győztes Győri Audi ETO KC, valamint az EHF Európa Ligában szereplő DVSC női kézilabdacsapata. A Danyi Gábor által...

NEKA-INSIDE – Neves teniszezők Bogláron

Babos Csaba vezetésével Balatonbogláron edzőtáborozott a Soproni VSE néhány fiatal játékosa. A vezetőedző szerint tökéletes körülmények várták őket, nem véletlen, hogy a szakember háromszoros...

NEKA-INSIDE – NEKA nyári tábor 2.0

Szép időben, változatos programokkal rendeztük meg a második NEKA nyári tábort. Videónkban emlékezetes pillanatok jelennek meg, valamint szülők, gyerekek és edzők nyilatkoznak.

NEKA-INSIDE – Francia vendég a NEKA-n

A július 13-án kezdődött II. NEKA nyári táborba Charlotte Saingré, francia utánpótlás kézilabdaedző is ellátogatott egy kis tapasztalatcserére. Stábunk azon az edzésen járt, melyet közösen tartott...

Visszatérő és új gyerekek a NEKA-táborban

Július 13-án megkezdődött az idén második alkalommal megrendezett NEKA-tábor Balatonbogláron. Az ötnapos rendezvényen 81 fiatal kézilabdázó vesz részt, akik közül többen ismerősként térnek vissza,...

NEKA-INSIDE – Bogláron edzettek Király Gábor kapusai

A szombathelyi Király Gábor Nemzetközi Kapusiskola nyári táborának résztvevői a balatonboglári labdarúgópályán edzettek. A korábbi válogatott kapushoz csillogó szemmel érkeznek a fejlődni vágyó...

Idén is visszatért az UVSE

Évek óta visszatérő vendégek Balatonbogláron az UVSE Sportegyesület vízilabdázói, akik a nyári edzőtáboruk helyszínéül választják a Déli part egyik leghangulatosabb városát. A fiatal sportolók az...

Sárváriak edzőtábora

A nyáron különösen népszerű edzőtáborhelyszínnek számító Nemzeti Kézilabda Akadémián ezen a héten a Sárvári Kinizsi SE fiatal kézilabdázóit láttuk vendégül. Az egyesület fiatal játékosai remekül érzik...

Király Gáborék Balatonbogláron

Július 6-10-ig idén is a Balatonnál tartja nyári táborát a szombathelyi Király Gábor Nemzetközi Kapusiskola. A korábbi 108-szoros válogatott labdarúgókapus és szakmai stábja ezúttal tizenhárom...

Harmadszor is Bogláron a Győr

A 2020-as nyári edzőtábort is Balatonbogláron töltötték a Győri Audi ETO KC női kézilabdázói. Az ötszörös BL-győztes csapat tagjai izgatottan várták már az újrakezdést, és nyugodt környezetben...

Motivált, jókedvű győriek az edzőtáborban

A Győri Audi ETO KC felnőtt női kézilabdacsapata idén már harmadik alkalommal kezdi a következő szezonra való felkészülést Balatonbogláron, a Nemzeti Kézilabda Akadémián. A Danyi Gábor által...